hírek

KÉT GÓLOS GYŐZELEM A FŐPRÓBÁN

undefinedA Kisnémedi elleni Magyar Kupa találkozó előtti utolsó felkészülés mérkőzését játszotta felnőtt csapatunk szombaton a BLSZ I. osztályú Pestszentimre csapata ellen. Rakita Gábor edző elmondása szeint, még bőven van mit javítani a csapatjátékon, de együttesünk így is 3-1-es győzelmet araott, ami után bizakodva várjuk a jövő szombati találkozót. Hamarosan megtudhatják az érkező és távozók névsorát, illetve felnőtt csapatunk sorsolását is.

Bővebben: KÉT GÓLOS GYŐZELEM A FŐPRÓBÁN

FÁRADTAN IS GYŐZNI TUDTUNK

undefinedSzombaton újra megyei II. osztályú csapattal, a Sülysáppal játszottunk felkészülési mérkőzést. Noha ellenfelünk eredményeit tiszteljük, számunkra mindenképpen a győzelem volt elfogadható. Ennek ellenére nem úgy kezdődött a találkozó, ahogy vártuk. Fásultan, kicsit nehézkesen játszottunk, amit a Sülysáp Szirtesi Attila segítségével ki is használt. Egy szabadrúgás után védőnk lábáról Nagy Csaba kapujába pattant a labda. A félidő második felére felélénkültünk, ami már a támadójátékunkon is megmutatkozott. Varga Szabolcs két remek szöglete után előbb Szirtesi Attila tette jóvá öngólját, majd Budafai Gergő helyezkedett jól és szerezte meg számunkra vezetést. A szünet előtt Szirtesi Attila tovább növelte előnyünket, nem is akárhogy: ollózó mozdulattal vette be ellenfelünk kapuját. A félidőben Rakita Gábor szinte az egész csapatot lecserélte, majd a második játékrészben újabb két gólt szerezve és csak egyet kapva magabiztosan szereztük meg a győzelmet. Szombaton a Pestszentimre ellen az utolsó felkészülési mérkőzésünket vívjuk, majd jövő héten szombaton immár a Magyar Kupában Pest megyei ágában a Kisnémedi ellen bizonyíthatunk a Kertész Károly Stadionban.

Bővebben: FÁRADTAN IS GYŐZNI TUDTUNK

DÖNTETLEN A TURA ELLEN

undefinedEredetileg a Piliszentiván csapatával játszottunk volna szombaton, de miután ellenfelünk lemondta a találkozót a friss Pest Megyei Kupa győztes, Tura csapat ugrott be helyette. Ellenfelünk fantasztikus tavaszt produkált a megyei első osztály küzdelmeiben, ahol többek között minket is megvert és a kieső zónából egészen a hatodik helyig masírozott. A mai találkozó más képet mutatott, mint márciusban. Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, mi irányítottuk a mérkőzést, igaz rossz helyzetkihasználásunk miatt meg kellett elégednünk egy döntetlennel.

Folytatás szerdán a Sülysáp ellen.

Bővebben: DÖNTETLEN A TURA ELLEN

UTOLSÓ PERCBEN KAPOTT GÓLLAL KAPTUNK KI A GYÓNTÓL

undefinedSzerdán az NB III-ba most feljutott Dabas-Gyónnal mérte össze erejét felnőtt csapatunk. A vendégek szépen keretbe foglalták a találkozót, hiszen az első, illetve az utolsó percben is betaláltak a hálónkba. Miután a három harmados mérkőzés egyébként teljesen kiegyenlített játékot hozott, az utóbbi rövidzárlat döntötte el a találkozó végkimenetelét. Folytatás szombaton, de nem a meghirdetett ellenféllel szemben, hiszen a Pilisszentiván lemondta a találkozót. Ellenfelünk a Tura lesz és nem délután, hanem délelőtt 10 órától. Az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága a héten véglegesítette a 2016/2017-es megyei i. osztályú bajnokság mezőnyét, ami a következőképpen alakult: Biatorbágy, Dabas II., Gödöllői SK, Halásztelek, Kisnémedi, MAGLÓDI TC, Nagykáta, Nagykőrös, Pilis, Piliszentiván, Százhalombatta, Taksony, Tápiószecső, Tököl, Tura, Vecsés

Bővebben: UTOLSÓ PERCBEN KAPOTT GÓLLAL KAPTUNK KI A GYÓNTÓL

NÉGYET ADTUNK, ÖTÖT KAPTUNK

undefinedFelnőtt csapatunk a felkészülés részeként a mai napon két edzőmérkőzést is játszott, ahol felemás eredményeket értünk el. Délelőtt az előző megyei I. osztályú bajnokságtól búcsúzó Üllő vendégei voltunk és négy gólt szerezve könnyed győzelmet arattunk. Délután az esős időjárás következtében a hazai rendezés helyett az Ikarus SE műfüves edzőpályájára kényszerültünk és ott mérkőztünk meg a harmadosztályú MTK csapatával. Sajnos a mérkőzés ezúttal nem rólunk szólt. Főleg az első félidei visszafogott játékunknak köszönhetően öt gólos vereséget szenvedtünk .

Bővebben: NÉGYET ADTUNK, ÖTÖT KAPTUNK

U212015.jpg

Partnereink