hírek

UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK (7. forduló)

- MEGSZEREZTE ELSŐ GYŐZELMÉT AZ U15

- Az U21, U17 és U14 rengeteg kihagyott helyzetét kiméletlenül büntette a Veresegyház.

Bővebben: UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK (7. forduló)

A HÉTVÉGE PROGRAMJA (MAGLÓDI TC-BAJA)

undefined

A szokásostól eltérően ezúttal szombat helyett vasárnap vívjuk hazai mérkőzésünket. Két győzelem után két vereség, majd két döntetlent játszott felnőtt csapatunk. Ha valamiféle sormintát szeretnénk követni, akkor most bizony három pontot kell szereznünk, ami papíron nem is lehetetlen, hiszen az utolsó előtti Bajával találkozunk. A hozzánk hasonlóan kék-sárgában pompázó alakulat mindössze egyszer, az Orosháza ellen tudott nyerni, minden más bajnokiján kikapott. Ez is vezethetett a hétközi edzőváltáshoz, mely után a Zsók József-Nagy Előd edzőpáros vette át a csapatot. Új seprő jól seper, amit a szerdai kupameccsük is bizonyít, amit sikerrel vívtak meg a Geresdlak ellen. Az új szakvezetők bizonyára más formát adnak a gárdának, valószínűsíthetően minden játékosuk bizonyítani akar, így igen nehéz dolgunk lehet vasárnap. Helyzetünket nem könnyíti meg, hogy sok a sérültünk, ráadásul Németh Zsolt is besárgult, ezért kettőzött erő kell a játékosoktól a siker érdekében. Érdekesség, hogy az idei bajnokságban minden meccsen vezettünk -igaz kétszer kikaptunk utána - , az elmúlt meccsen nem tudtunk a kapuba találni, de akkor nem is kaptunk gólt. Fontos az első találat megszerzése, utána már csak bízni kell magunkban és persze a sormintában...

Bővebben: A HÉTVÉGE PROGRAMJA (MAGLÓDI TC-BAJA)

EGY GÓLOS DIADAL

A HAJRÁBAN CSIKARTA KI A GYŐZELMET AZ ÖREGFIÚK!

Bővebben: EGY GÓLOS DIADAL

UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK (6. forduló):

A SOROZATOS JÓ JÁTÉK VÉGRE MEGHOZTA A GYÜMÖLCSÉT ÉS VÉGRE NYERT AZ U17!

Bővebben: UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK (6. forduló):

VIDEOTON II. - MAGLÓDI TC 0 - 0

ERŐSEN TARTALÉKOS EGYÜTTESÜNK ÉRTÉKES DÖNTETLENT ÉRT EL A VIDEOTON VENDÉGEKÉNT!

 

NB III., Közép csoport, 6. forduló:

VIDEOTON FC II. - MAGLÓDI TC

 0 - 0

Felcsút, Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia

jv: Urbán Eszter (Szarvas L., Temleitner K.)

sárga lap: Tar Zs., Thiago, Lupeta illetve Murinai B., Németh Zs.

Videoton FC II.: Pajovic F. - Leonardo, Tar Zs., Paudits P. (Büki B. 56p), Zsótér D., Caneira, Géresi K. (Lupeta 50p), Elek B. (Havasi D. 63p), Thiago, Jankovics Zs., Varga T. vezetőedző: De Carvalho Campelos Vitor Fernando

Read More

Maglódi TC:  Szacskó L. - Bornemissza I., Szőke R., Prókai P., Murinai B. - Bencsik R., Németh Zs., Lukács Á., Krekács T. - Rudolf K. (Rakita G. 58p), Pintér A. (Baranyai P. 87p) játékos-edző: Baranyai Pál

Bővebben: VIDEOTON II. - MAGLÓDI TC 0 - 0

U17TTTT.jpg

Partnereink