hírek

U16: KIFOGTAK RAJTUNK A DOBOGÓSOK

A NAGYKŐRÖS ELLEN KEVÉSEN MÚLOTT A BRAVÚR

Serdülő csapatunk a tavaszi szünetet kihasználva két mérkőzést is vívott az előző héten. Mindkét alkalommal dobogós csapattal találkoztunk, ahol a meglepetés reményével léptünk pályára, de a várva várt siker ezúttal elmaradt. A veretlen listavezető Nagykőrös ellen 15 percen múlott, hogy legalább egy pontot szerezzünk, de vendégek végül eldöntötték a három pont sorsát. Az Abony elleni vasárnapi találkozón sokan hiányoztak, ami megnehezítette a dolgunkat és csak becsületgólra futotta az erőnkből.

Bővebben: U16: KIFOGTAK RAJTUNK A DOBOGÓSOK

GÖDÖLLŐ - MAGLÓDI TC 1 - 0

SZÁMUNKRA TOVÁBBRA IS NYERETLEN A TAVASZ

undefined

Az év ugyan jól indult, hiszen veretlenül nyertünk meg egy felkészülési tornát, azóta viszont nem találjuk a győzelemhez vezető utat. Igaz ehhez az is hozzájárul, hogy sok a sérült játékosunk, ráadául múlt héten a csapatkapitány Budafai Gergő is kivált. Még nem tudjuk hány hetes eltiltás vár rá, ugyanis a Turai vezetés a fegyelmi eljárás minél szigorúbb lefolyásában bízik, amiről a rangado.hu szerkesztőjének ki is fejtette véleményét vezetőedzőnk Herédi Attila. Nem a legjobb előjelekkel vártuk tehát a Gödöllő elleni találkozót, amiről vezetőedzőnk és segítője az U20-as strandfoci válogatottal külföldön tartózkodó Weisz Tamás is hiányzott. Az összecsapás előtt Szirtesi Attila tartotta meg a taktikai megbeszélést, akinek a lelkesedése sajnos csak kevés játékosra ragadt át, persze ehhez az is hozzájárulhatott, hogy korán, a 4. percben hátrányba kerültünk. Szűkös keretünk miatt újabb két, külföldön dolgozó, az ünnepekre hazatérő játékost reaktiváltunk. Tabányi Tibor és Bogdán Szabolcs is csereként kapott lehetőséget és nem is okoztak csalódást, hiszen beállásukkal megélénkült a támadójátékunk, igaz az eredményen változtatni nem tudtunk és újabb vereséget szenvedtünk. Ráadásul az ötödik sárga lapját begyűjtő Németh Zsoltra sem számíthatunk jövő héten.

Bővebben: GÖDÖLLŐ - MAGLÓDI TC 1 - 0

A HÉTVÉGE PROGRAMJA (GÖDÖLLŐ- MAGLÓDI TC):

undefinedSzombaton Gödöllőre látogat felnőtt együttesünk, ahol újra, egy velünk teljesen megegyező mérleggel rendelkező csapattal találkozunk. Riválisunk ugyan a tavaszi első fordulóban legyőzte a Nagykőrös csapatát utána viszont egyszer döntetlenre és kétszer vereségre végzett. Ősszel szoros találkozón csak egy öngólnak köszönhetően tudtunk három pontot szerezni, így várhatóan most is nagy energiákat kell majd mozgósítani a győzelem érdekében. Keretünkben sok a sérült ráadásul a Budafai Gergő is eltiltás alatt van (esetét csak jövő héten tárgyalja a fegyelmi bizottság), ami tovább nehezíti a dolgunkat.

Vasárnap az U19, kedden az öregfiúk látogat Pécelre. Előbbi favoritként a három pontért, míg az idősebbek a bajnokaspiráns dolgának megnehezítéséért utazik a szomszéd településre. Az U16 Abonyban próbál szerencsét vasárnap, futsal csapatunk pedig igen távolra, Csengerre készül húsvét hétfőn "meglepetésnek".

Bővebben: A HÉTVÉGE PROGRAMJA (GÖDÖLLŐ- MAGLÓDI TC):

HOLLYWOOD KÖVETKEZIK

Darts szakosztályunk csapata az Újpalota ellen elszenvedett vereség után a Hollywood ellen javíthat. Barta Lászlóék (Titusz) pénteken a Noiret Biliárd és Darts Szalonban bizonyíthatnak.

Bővebben: HOLLYWOOD KÖVETKEZIK

FUTSAL: EGY GYŐZELEM, EGY VERESÉG

NB II-ben szereplő futsal csapatunk egy igen komoly, majd egy kötelező győzelemmel kecsegtető találkozón van túl. Előbb a éllovas, Tápiószentmártoni Kincsem Lovaspark ellen lépett pályára, ahol az első félidő végére összeszedett három gólos hátrányt a találkozó végére egy gólra apasztotta. Javítani a szerényebb játékerőt képviselő Gyömrő ellen volt lehetőség, amivel éltek is Németh Gusztávék. A félidőben 2-0-ra már vezettünk is, ám a Gyömrő a szünet után kicsit ránk ijesztett, hiszen hét perc alatt megfordították a találkozó állását. Szerencsére nem törtünk össze és Kis Róbert vezérletével végül 6-3-ra megnyertük a találkozót.     

Bővebben: FUTSAL: EGY GYŐZELEM, EGY VERESÉG

U15maglod.jpg

Partnereink