UP EREDMÉNYEK: TIZENKILENCET RÚGOTT AZ U15, RANGADÓT ÉS KILENC PONTOT VESZÍTETT AZ U17

Sajnos rá jár a rúd U17-es korosztályunkra. A bajnokságot négy győzelemmel kezdő alakulat múlt héten szerencsétlen vereséget szenvedett Kőbányán, majd most a Tura elleni rangadón is alulmaradtak. A igazi tragédia viszont csak ezután következett: kiderült, hogy egy adminisztratív hiba miatt három találkozón is olyan játékos lépett pályára, amelynek nem lehezett volna. A szövetség hivatalból eljárva kilenc egységet vont le a csapattól, így a dobogó közeléből a kilencedik pozícióig estek vissza.

U15 együttesünk viszont éppen az elmúlt hétvégén szerezte meg első győzelmét, nem is akármilyet! Az Astra-Üllő gárdája ellen 19-0-ás győzelmet arattak, így már középmezőny tagjává váltak. A hétközben edzőváltáson áteső U19-es korosztályunk Tárnokon vendégszerepelt és 8-1-es vereséget szenvedett. A Péteri találkozót követően lemondó Váczi Zoltánt Kántor Krisztián váltotta a kispadon. Váczi Zoltánnak köszönjük áldozatos munkáját és további sok sikert kívánunk neki a magánéletben és az edzői pályán!

U19-es bajnokság, Déli csoport, 7. forduló:

TÁRNOK - MAGLÓDI TC 8 - 1 (4 - 1)

Tárnok, jv: Cserni T. (Csatlós A.)

gól: Takács J. 3, Kis R. 2, Bara R., Száraz Gy., Csoma B. ill. Tréfa J.

Maglódi TC: Kormány B. - Nagy A. (Fülöp A. 46p), Holkó M., Morocz I. (Varga T. 46p), Bertalan H., Rétlaki K. (Vida Z. 46p), Nyilas L. (Mikó B. 25p), Papellás P., Petri N., Tréfa J., Laczkovics M. (Németh M. 46p)

Kántor Krisztián (edző, Maglódi TC): A csapat önbizalommal telve kezdte meg a mérkőzést. Sajnos az új taktikai felállás miatt sok hiba csúszott a védekezésünkbe, így az ellenfél hamar vezetést szerzet, de ez sem törte le a játékosokat és még a félidőben szépíteni is tudtunk, igaz mi is kaptunk még gólokat. A szünet után sokkal jobban ment az összjáték, szép támadásokat vezettünk, de újabb gólakat szerezni nem sikerült, míg a nálunk előbbre tartó ellenfelünk kotrákból többször eredményes tudott lenni. Minden eggyes játékos a tehetségének mérten odatette magát. A következő mérkőzéseken úgy gondolom tovább fogunk javulni!

 

---

U17-es bajnokság, Keleti csoport, 7. forduló:

MAGLÓDI TC - TURA 0 - 4 (0 - 1)

Maglód, Kertész Károly Stadion, jv: Sipos L. (Szász T.)

gól: Kürti T., Ancsa B., Kis K., Szél V.

Maglódi TC: Nyilas L. - Lengyel R., Ofella G. (Kovács Bálint 62p), Széles D., Bertalan H., Kristóf L., Molnár H. (Dobó-Kocsis M. 51p), Kovács Bence, Földváry V. (Balog G. 80p), Piller B. (Gyenes G. 57p), Holkó M.

Borsos Gábor (edző, Maglódi TC): Nagyon vártuk a mérkőzést, ahol kevés százalékban tudtuk érvényesíteni az akaratunkat. Többször is nagy nyomás alá kerültünk, míg az első félidőben jól álltuk a sarat, addig a második félidőben kevésbé. Sajnos ezen a mérkőzésen csak ennyire futotta.

---

U15-ös bajnokság, Közép-csoport, 7. forduló:

MAGLÓDI TC - ASTRA HFC-ÜLLŐ 19 - 0 (10 - 0)

Maglód, Kertész Károly Stadion, jv: Szalma B. (Kovács L.)

gól: Kovács Bálint 7, Fodor D. 3, Kristóf L. 3, Lengyel R., Karajos K., Kovács Barnabás, Gyorgyovics Z., Gyenes G., Nagy Botond

Maglódi TC: Molnár Zs. (Nagy Zs. 41p) - Lengyel R., Fodor D. (Nagy Balázs 49p), Matók B. (Kiss K. 41p), Marton B., Kristóf L., Karajos K. (Angyalosi P. 61p, Kiss K. (Nagy Balázs 79p)

Baranyai Pál (edző, Maglódi TC): Gratulálok az egész csapatnak a győzelemhez. Az egész találkozón jó volt a srácok hozzáállása, végig koncentráltak, ennek is köszönhető a nagy gólkülönbség!

 

futsal202209.jpg

Partnereink