UP EREDMÉNYEK: U15 - NYÍLT A HARC

Bizakodva várta U13-as együttesünk, a harmadik helyről döntő, Tápiószentmárton elleni összecsapást. Az egy pont előny megtartása, vagy növelése mindenképpen az érmet jelentette volna, ám a ragyogóan hajrázó hazaiak sajnos megnyerték a találkozót. Ötven perc elteltével még mi vezettünk, ám a találkozó utolsó tíz percében a Kincsem játékosainak minden összejött, így ők állhattak fel a dobogóra. Kis focistáink így is minden elismerést megérdemelnek, hiszen az utolsó pillanatig volt esélyünk a bronzérem megszerzésére. Ahogy az U17-nek is, akik rendkívül fontos összecsapást nyertek meg a közvetlen rivális GEAC együttese ellen. Ha hátralévő három mérkőzést is sikerrel veszik, biztosan meg lesz a dobogó. Most sajnálhatjuk igazán az ősszel levont öt pontot, hiszen akkor még a második helyre is lenne esélyünk. Az U15 a sülysápi vereség után nagyon értékes döntetlent játszott a Gyállal. Ha megverik pénteken a Gödöllő együttesét ők is nagy lépést tesznek az éremszerzés irányába. A biztató eredmények után hullámvölgybe került U19-es gárdánk, amely a bajnokaspiráns Dunavarsány ellen méretes vereséget szenvedett, majd a közvetlen előttünk álló Felsőpakony is elvitte Maglódról három pontot.

U19-es bajnokság, Déli csoport, 19. forduló:

MAGLÓDI TC - DUNAVARSÁNY 1 - 10 (0 - 5)
Maglód, Kertész Károly Stadion, jv: Kovács D. (Márton L.)

gól: Teiner G. ill. Nagy K. 2, Batrinu A. 2, Göncző Á. 2, Széplaki T. 2, Leéb T., Fekete G.

Maglódi TC: Fülöp A. - Teiner G., Szarka D. (Varga V. 56p), Hantosi B., Fekete D., Balazsin I., Szabó K. (Vadon B. 46p), Skultéty D. (Juhász D. 46p), Csongrádi K., Holkó M. (Németh M. 46p), Papellás P.

Kántor Krisztián (edző, Maglódi TC): Az eredmény magáért beszél, viszont a csapat hozzáállásával most sem volt baj. Öt-hat nullánál is úgy mentek mintha 1-1 lenne. Mindenből lehet tanulni tovább kell lépni és a következő meccsre kell készülni!

---

U19-es bajnokság, Déli csoport, 20. forduló:

MAGLÓDI TC - FELSŐPAKONY 0 - 1 (0 - 1)
Maglód, Kertész Károly Stadion, jv: Risz D. (Feigl G.)

gól: Gombik G. (11-esből)

Maglódi TC: Nyilas L. - Szarka D., Nagy A., Hantosi B., Fekete D., Balazsin I., Kormány B., Csongrádi K., Németh M. (Szabó K. 46p), Papellás P., Holkó M. (Vida Z. 46p)

Kántor Krisztián (edző, Maglódi TC): A mérkőzésen végig a mi játékunk dominált, nagyon sok helyzetet alakítottunk ki, amik minden esetben az utolsó passzok, rossz döntések miatt nem tudtunk gólra váltani. Az ellenfél a mérkőzés alatt szinte helyzet nélkül, egy kézre pattanó labdát követően megítélt  büntetőből volt eredményes. Így is lehet meccset nyerni. Fiúk teljesítményével most is elégedett vagyok!

---

U17-es bajnokság, Keleti-csoport, 20. forduló:

MAGLÓDI TC - GEAC 3 - 0 (3 - 0)
Maglód, Kertész Károly Stadion, jv: Kovács P. (Kovács T.)

gól: Molnár H. 2, Kristóf L.

Maglódi TC: Nyilas L. - Lengyel R., Takács B. (Balog G. 84p), Ofella G., Holkó M. (Piller B. 62p), Szalai M., Kristóf L., Farkas B., Földváry V., Molnár H., Kovács B.

Borsos Gábor (edző, Maglódi TC): A tavaszi szezon legjobb első félidejét produkáltuk, ami leginkább a hibátlan védekezésnek és az előttünk adódó nagy területek kihasználásának volt köszönhető. Sok helyzetünk akadt, amiből hármat tudtunk értékesíteni. A második félidőben visszább vettünk, akadt lehetőségünk, de nem olyan mennyiségben, mint az elsőben. Nagyon fontos győzelem a dobogóért folytatott harcban. Gratulálok a fiúknak, ez férfi munka volt.

---

U15-ös bajnokság, Közép-csoport, felsőház, 2. forduló:

MAGLÓDI TC - SÜLYSÁPI GYEREKFOCI 0 - 7 (0 - 4)
Maglód, Kertész Károly Stadion, jv: Rozenbeiger A.

gól: Pail A. 2, Dósa Á. 2, Magda L., Mészáros Cs., Balázs B.

Maglódi TC: Nagy Zs. - LENGYEL R., Fodor D., Matók B., Karajos K., Kovács Bálint (Plank H. 54p), Kovács Barnabás, GYORGYOVICS Z., Gyenes G., Angyalosi P. (Szabó A. 71p), Kiss K.

Baranyai Pál (edző, Maglódi TC): A Sülysáp esélyt sem adott nekünk és teljesen megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. Gratulálunk a bajnoki címükhöz!

---

U15-ös bajnokság, Közép-csoport, felsőház, 3. forduló:

MAGLÓDI TC - GYÁLI BKSE 1 - 1 (0 - 0)
Maglód, Kertész Károly Stadion, jv: Márton L. (Kovács D.)

gól: Kiss K. ill. Jakab M.

Maglódi TC: Nagy Zs. - Lengyel R., Fodor D., Matók B., Kristóf L., Karajos K., Kovács Bálint, Kovács Barnabás, Gyorgyovics Z., Gyenes G. (Nagy B. 63p), Kiss K.

Baranyai Pál (edző, Maglódi TC): A mérkőzés előtt aláírtuk volna a döntetlent, de mérkőzés képe alapján úgy gondolom elveszítettünk két pontot, főleg úgy, hogy a Gyál az utolsó percekben egyenlített. A csapat mindenképpen dicséretet érdemel, mert mindenki jól teljesített.

---

U13-as bajnokság, Déli csoport, 10. forduló:

KINCSEM LOVASPARK SE - MAGLÓDI TC 7 - 3 (2 - 2)
Tápiószentmárton, jv: Szabó Gy. (Józan Cs.)

gól: Simon E. 2, Vörös D. 2, Fejes Sz., Ujváry F., Vörös B. ill. Kiss K., Nagy Á., Fekete Cs.

Maglódi TC: Nagy Zs. - Nagy Á., Ochtinszki T., Kiss K., Gyorgyovics Z., Molnár Cs., Fekete Cs., Szigeti B., Gyurina L. cserék: Németh L., Plank H., Teplán Á., Valló P.,  Lucza A., Molnár E., Varga L.

Borsos Gábor (edző, Maglódi TC): Csúnyának tűnik az eredmény, viszont ha azt nézzünk hogy öt perccel a vége előtt még 3-3 volt az eredmény, akkor igen meglepő. A srácok mindent megtettek a harmadik hely megszerzése érdekében, erőn felül harcoltak és 65 percig kiválóan meg is birkóztak a rájuk nehezedő nyomással. Büszke vagyok srácokra a harcosságukért és hogy minden tőlük telhetőt megtettek, ami igaz az egész szezonra is. Tanulságos év volt és mindenképpen jár nekik a dicséret!

aCZTCZuKm3fX6mhr00gSALbQ3i0bOcNqL49KeoJT___responsive_762_567.jpg

Partnereink