U15: KIÁBRÁNDÍTÓ VERESÉG

A bajnokságot gyengén kezdő serdülő csapatunk az utóbbi időben olyannyira javuló formát mutatott, hogy győzelmeinek hatására a harmadik helyre tornázta fel magát. Az U14-ben tavaly aranyérmet szerzett gárda előtt tehát újra felcsillant siker lehetősége, ám az elmúlt hétvégén, a Zsámbok vendégeként mégsem egy motivált csapat benyomását keltettük. Vezettünk ugyan a találkozón, de miután rengeteg hibával játszottunk, lelkes ellenfelünk szerényebb játékerőt képviselve is lefocizott minket a pályáról. Reméljük ez a mérkőzés csak egy botlás volt és új erőre kaphat a csapat!

Megyei bajnokság, Keleti csoport, 8. forduló:

U15 ZSÁMBOK - MAGLÓDI TC 7 - 2 (1 - 1)

Zsámbok, jv: Pető T. (Cseresnyés Cs.)

gól: Fehér M. 5, Váradi P., Vidák A. ill. Nagy B. (11-esből), Berényi K.

Maglódi TC: Nyilas L. - Szabó D., Ofella G., Szabó B., Piller B., Kovács Bence, Kristóf L., BERÉNYI K., Kovács M., Nagy B., Szilágyi Zs.

Rakita Gábor (edző, Maglódi TC): Közhelynek tűnhet, de ahogy az edzésen muzsikálunk, olyan lesz a hozzáállásunk a mérkőzésen is. Sajnos a heti edzésmunka után nem is meglepő, hogy ilyen arányú vereséget szenvedtünk. Értem én a kamaszkort és azzal járó nehézségeket, de a pályán akkor is kutya kötelességünk a maximumot kihozni magunkból.

felnottcs220914.jpg

Partnereink