U14: SIKERES DEBÜTÁLÁS A BAJNOKSÁGBAN

Az idei szezonban egyesületünk új csapatot indított el a bajnokságban, miután a legidősebb Bozsik korosztályból, az U13-ból többen is kiöregedtek. A 2003-asok számára az következő lépcsőfok az U16 lett volna, de mivel nagy a fizikális különbség a 2001 és 2003-asok között, szükségessé vált az U14-es korosztály elindítása. Itt a gyerekek háromnegyed pályán játszanak és nem 11, hanem csak 9 fővel.

Sajnos mire a bajnokság elindult, több 2003-as és 2004-es játékos is a távozás mellett döntött, így végül 2005-ös gyerekeknek is pályára kell lépniük a bajnokságban. A távozó játékosoknak ettől függetlenül természetesen eredményes pályafutást kívánunk!

Weisz Tamás távozása miatt edző váltásra is sor került. Az U13-U14-es csapatunk felkészítését korábbi felnőtt edzőnk Bajor Tibor vállalta el, akinek mindössze két hete volt felkészíteni az együttest.

Első ellenfelünk a Vasadi RSC gárdája volt. Játékosaink rendkívül bátran, nagy kedvvel léptek pályára első bajnoki mérkőzésükön. Az egész csapat fegyelmezetten tette a dolgát, ami rengeteg szép megoldást szült, a pálya minden részén. Voltak parádés Kollár Ádám védések, szép megoldások Szemők Leventétől, Ofella Gergőtől és Nyilas Leventétől, akik nagyon stabil pillérei voltak a védelemnek. Jó teljesítménnyük mellett góljaik miatt dicsérhető Nagy Dominik, Karácsony Károly és Szabó Dávid. A cserék, Piller Bence, Szabó Bence, Stanton Kieren és Pető Marcell is jó szálltak be a mérkőzésbe, de a mai napon leginkább Berényi Kristóf (balra) és Kovács Máté (jobbra) játéka volt kiemelhető, akik nagy mezőnymunkát végeztek a győzelem érdekében. Bizonyára lesznek még nehezebb ellenfelek is, de kezdésnek mindenképpen jó volt a Vasad elleni diadal.

U14 Megyei II. osztály, Közép csoport, 1. forduló:

MAGLÓDI TC - VASADI RSC 5 - 1 (1 - 1)

Maglód, Kertész Károly Stadion, jv: Józan Cs. (Józan Sz.)

gól: Karácsony K. 2, Nagy D. 2, Szabó D. ill. Jávorszky A.

Maglódi TC: Kollár Á. - Szemők L., Ofella G., Nagy D., Nyilas L., Berényi K., Kovács M., Szabó D., Karácsony K. cserék: Piller B., Szabó B., Stanton K., Pető M.

Bajor Tibor (edző, Maglódi TC): Az első bajnoki mérkőzés légkörének a megilletődöttségét, hamar levetkőzve, kisebb helyezkedési hibák ellenére jól kezdett a csapat. Próbálták a srácok sokat passzolni, labdákat pedig a szélek felé vinni. Ezekből többször is veszélyt jelentettünk a Vasad kapujára. Az ellenfél egy veszélyes kontrájánál, helyén volt a kapusunk reflexe és nagyot védett. A második félidőben, főleg annak is a második felében már szemre is tetszetős támadásokat vezetettünk. Sok kihagyott helyzet és szép gólok jellemezték a mérkőzést. A Vasad erejéből már nem futotta többre, kevés veszélyt jelentettek kapura, így magabiztos győzelmet arattunk. Külön öröm, hogy a fiatalabbak sem ijedtek meg a pálya nagyobb méretétől, és az idősebb ellenfelektől. Gratulálok a fiúknak!

 

 

U17TTTT.jpg

Partnereink