XVI. SPORTVILÁG TEREMBAJNOKSÁG, 5. forduló

Mérkőzés még nem is volt, de már szombat este átalakult a sorrend a tabellán miután az Old Boys jelezte, hogy a nem értenek egyet a mínusz két büntetőponttal, amit az Arany Ászok elleni ki nem állás miatt kaptak. A torna szervezője Bacsa Zoltán mérlegelés után egy pontra mérsékelte a büntetést, de azt sem fogadta el az Old Boys, így visszaléptek a további küzdelmektől. Sajnálatosan egy újabb helyi szinten nagy múltú gárdával lett szegényebb torna. Mivel a csapat bajnoki mérkőzéseinek felét nem játszotta le eredményeit töröltük.

Az ötödik játéknap első mérkőzésén két eddig nyeretlen csapat az Ecser és a Maradék feszült egymásnak. A csere nélkül felálló szomszédvár létszáma Szabó Attila sérülése miatt újabb fővel csökkent, a Maradék a Fair Play szellemében egy emberrel kevesebbel volt a pályán, de így is simány nyerte a találkozót. Szabó Attilának jobbulást kívánunk! A második, indulatoktól sem mentes mérkőzésen az Arany Ászok és a Younb Boys döntetlenre végzett egymással. A harmadik találkozón a TS-Team és a Pitbull egymás hibáit kihasználva rúgta góljait, amiben végül a szükségkapussal felálló Bíró Tamásék tudtak diadalmaskodni. A nap zárómérkőzésen az All In nem tudta kihasználni az Arany Ászok botlását, hogy kicsit meglépjen riválisától. A sorozatos kapusbravúrokkal tarkított találkozón a Borsos vezette Vegyes nagy csatában 5-5-re végzett Szabó Gáborékkal!

Kérjük a csapatokat, hogy a nevezési díjat mielőbb rendezzék!

2017. január 15., vasárnap, Nyaralósi Sportcsarnok

5. forduló:

MARADÉK - ECSER 10 - 6

g: Fazekas J. 3, Helembai T. 3, Jánosi A., Juhász B., ?? ill. Vágó B. 4, Virág T. 2

YOUNG BOYS - ARANY ÁSZOK 2 - 2

g: Váradi P., Váradi M. ill. Németh K., Rakita G.

TS-TEAM - PITBULL 6 - 5

g: Bartha Sz. 3, Blazsán T., Bíró T., Greskó G. ill. Bíró R. 2, Wojas P., Huszárik R., Bacsa Z.

ALL IN - VEGYES 5 - 5

g: Aszódi M. 2, Zsidi B., Szabó G., öngól ill. Borsos G. 4, Bók B. 

A bajnokság állása: 

1.

All In

5

4

1

0

50

-

15

13

2.

Arany Ászok

4

3

1

0

38

-

16

10

3.

Young Boys

5

3

1

1

38

-

26

10

4.

TS-Team

5

3

0

2

28

-

29

9

5.

Vegyes

4

2

1

1

25

-

16

7

6.

Maradék

5

1

1

3

25

-

37

4

7.

Pitbull

4

1

0

3

16

-

36

3

8.

Sao Paolo

4

0

1

3

13

-

34

1

9.

Ecser

4

0

0

4

19

-

43

0

10.

Old Boys

T

Ö

R

Ö

L

V

E

!

  

A góllövőlista állása:

14 gólos: ASZÓDI M. (All In)

9 gólos: Lévai Cs. (All In), Wojas P. (Pitbull)

8 gólos:

Zsidi B. (All In), Kavalecz M. (Vegyes), Lovasi B. (Young Boys), Bíró T. (TS-Team)

7 gólos:

Rakita G. (Arany Ászok), Lovas R. (All In), Horváth P., Vígh I. (Young Boys), Blazsán T. (TS-Team), Borsos G. (Vegyes)

6 gólos:

Bartha Sz. (TS-Team), Izsold E. D. (Arany Ászok), Paluska M. (Ecser), Váradi P., Szilágyi K. (Young Boys), Félix A. (All In), Hegyesi K. (Sao Paolo)

5 gólos:

Németh K., Galambos Gy. (Arany Ászok), Helembai T. (Maradék), Virág T. (Ecser)

4 gólos:

Molnár O., Kele Á. (Arany Ászok), Simon Zs. (Old Boys), Bacsa Z., Elekes Zs. (Pitbull), Juhász B., Fazekas J. (Maradék), Vágó B. (Ecser), Váradi M. (Young Boys)

3 gólos:

Greskó G. (TS-Team), Budafai G., Sályi Zs. (Arany Ászok), Bók B., Mészáros D. (Vegyes), Karika Gy. (Maradék), Szabó G. (All In), Gönczy G., Bíró R. (Pitbull)

2 gólos:

Bogdán Sz. (Vegyes), Lipták G. (Ecser), Jánosi A., Keszeg Zs., Véglás P. (Maradék), Francenzovics R. (All In), Tomka T. (Pitbull), Kovács Z. (Sao Paolo)
1 gólos:

Horváth M. (Arany Ászok), Budavári B. (Ecser), Bartha II., Bíró A., Varga A. (TS-Team), Hollauer B., Németh G., Totika B. (Old Boys), Herczeg M., Gerencsér J., Tisza, Fejes G. (Sao Paolo), Bezzegh A. (Maradék), Huszárik R. (Pitbull)

1 öngól: Sao Paolo (Vegyes ellen), Vegyes (All In ellen)

TS-Team: 1 gól???, Sao Paolo: 1 gól???, Vegyes: 1 gól???, Maradék: 2 gól??? Ecser: 6 gól???

2017. január 22., vasárnap, Nyaralósi Sportcsarnok

6. forduló:

  9:50 TS-TEAM - ALL IN

10:40 PITBULL - ARANY ÁSZOK

11:30 MARADÉK - VEGYES

12:20 ECSER - SAO PAOLO

YOUNG BOYS szabadnapos

Támogatók:

SZABÁLYOK!

1. A MÉRKŐZÉS IDŐTARTAMA: A mérkőzések 2*20percesek. A mérkőzés folyamán az órát csak abban az esetben szabad megállítani, ha félidő van, vagy ha sérülés történik A mérkőzések 50 perces váltásban követik egymást. Az adott mérkőzés minden esetben elkezdődik a kiírt időpontban! Abban az esetben, ha mégsem sikerül lejátszani a 2*20 percet a következő mérkőzés kezdési időpontjáig, a bíró köteles lefújni a mérkőzést, vagyis nem kerül lejátszásra a még hátralévő idő! Ezért kérünk minden csapatot, hogy pontosan jelenjen meg a számára kiírt időpontban, mert várakozási idő nincs!!

2. JÁTÉKOSOK SZÁMA: A mérkőzést két csapat játssza, 5-5 fővel, ezek közül az egyik a kapus. A mérkőzés elkezdéséhez minimum 3 fő szükséges. A mérkőzésnek vége van, ha a meccs folyamán bármely okokból 3 fő alá csökken a játékosok száma egy csapaton belül. Cserélni folyamatosan lehet. Előbb a lecserélt játékosnak kell elhagynia a játékteret, utána mehet csak be a másik játékos. Ugyanaz a játékos l több csapatban NEM játszhat!!

3. SZERELÉS: A csapatoknak egységes (egyszínű) szerelésben kell megjelenniük. Kérünk minden csapatot, hogy, ha nincs más legalább egy fekete és fehér színű pólót vigyen magával a mérkőzésekre. Sípcsontvédő használata engedélyezett!

4. KAPUS JÁTÉKA: A kapusról is van szöglet. A kapus a játékban lévő labdát berúghatja az ellenfél kapujába,( de kézzel semmilyen körülmények között nem érhet el gólt, még akkor sem, ha a labda, játékban van ). Az ellenfélről az alapvonalon túljutott labdát a kapus kidobhatja de, gólt közvetlenül nem érhet el. A hazaadást és az oldalrúgást a kapus nem foghatja meg. Ha az alapvonalon megy ki a labda és az ellenfél érintette utoljára, a kapus a labdát minden esetben kézzel hozza játékba. Kirúgás nincs! A labdát a kapus a pályán bárhová dobhatja, de a 6-ost el kell hagynia.

5. BECSÚSZÁS: Becsúszó szerelés nincs!(az elkövetésért közvetlen szabadrúgást kell ítélni!) Kivéve saját büntetőterületén belül a kapust, feltéve, ha mozdulatával, védésével nem veszélyezteti ellenfele testi épségét! Ha a labda nincs az ellenfélnek megjátszható közelségben, és úgy történik a becsúszás, illetve mentés, akkor a játékvezető nem avatkozik közbe!

6. SZÖGLET, OLDALRÚGÁS: A szögleteket a sarokpontról kell elvégezni,. A szögletrúgásból közvetlenül gól érhető el. Az ellenfél a második fekete vonalon állhat. Az oldalvonalat elhagyó labdát csak oldalrúgással lehet játékba hozni.. Az ellenfél játékosainak a letett labdától legalább 3 m-re kell állni. Oldalrúgásból közvetlenül NEM érhető el gól. A rúgó játékos csak akkor érhet újra a labdához, ha azt más is érintette már. Ha szöglet/oldalrúgás elvégzésekor az ellenfél játékosa az előírt távolságnál közelebb van a labdához: az szögletet/oldalrúgást meg kell ismételni és a vétkes játékost figyelmeztetni kell, kivéve, ha előnyszabályt lehet alkalmazni vagy az oldalrúgást végző csapat ellenfele olyan szabálysértést követ el, ami szabadrúgással vagy büntetőrúgással büntetendő Ha egy ellenfél sportszerűtlenül zavarja vagy akadályozza az oldalrúgást végző játékost: sportszerűtlen magatartás miatt figyelmeztetni kell.

7. FEGYELMEZÉS: A sportszerűtlenség figyelmeztetéssel vagy kiállítással büntetendő. Figyelmeztetéssel járó szabálysértések: Figyelmeztetés jár annak a játékosnak, aki elköveti a következő hét szabálysértés valamelyikét: · sportszerűtlen magatartás · szavakkal vagy mozdulatokkal tiltakozik · a játékszabályainak sorozatos megsértése · a játék újraindításának késleltetése · az előírt távolság be nem tartása szögletrúgásnál, szabadrúgásnál vagy oldalrúgásnál (védőjátékosok) · a csere végrehajtásának megsértése · Figyelmeztetés jár annak a cserejátékosnak, aki elköveti a következő négy szabálytalanság valamelyikét: · sportszerűtlen magatartás · szavakkal vagy mozdulatokkal tiltakozik · a játék újraindításának késleltetése · játéktérre lépés a csere végrehajtásának megsértésével

Kiállítás (:2 perc,) még visszajöhet a játékos 2 perc után. Amennyiben gól született a kiállítás alatt, akkor az alábbiak szerint kell eljárni: - Ha öt játékos játszik négy ellen, és a nagyobb létszámú csapat ér el gólt, akkor a négyjátékossal játszó csapat kiegészülhet öt főre. - Ha mindkét csapat három vagy négy fővel játszik és bármelyik csapat gólt ér el, akkor egyik csapat sem egészülhet ki. - Ha öt vagy négy játékos játszik három ellen, és a nagyobb létszámú csapat ér el gólt akkor a három játékossal játszó csapat egy fővel kiegészülhet. - Ha a kisebb létszámú csapat ér el gólt, akkor a csapatok létszáma nem változik. Kiállítással járó szabálysértések: Kiállítandó az a játékos és cserejátékos, aki elköveti a következő nyolc szabálysértés valamelyikét: · - súlyos szabálytalanság · - erőszakos cselekedet (5 perces kiállítás) · - az ellenfél vagy bármely más személy leköpése (5 perces kiállítás) · - az ellenfél meggátolása gól elérésében vagy nyilvánvaló gólszerzési lehetőség megsemmisítése a labda szándékos kezezésével (ez nem vonatkozik a saját büntetőterületén lévő kapusra) · - a kapura törő ellenfél nyilvánvaló gólszerzési lehetőségének megsemmisítése szabadrúgást vagy büntetőrúgást maga után vonó szabálysértéssel · - goromba, durva vagy sértő kifejezések, illetve mozdulatok használata

Piros lap - a második 2 perces kiállítás begyűjtése, erőszakos cselekedet, az ellenfél vagy bármely más személy leköpése. 5 perc emberhátrány és a játékos már nem jöhet vissza, csak egy csapattársa

3542857
Ma
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összes
2394800
0
2394800
1148057
2394800
0
3542857
Your IP: 107.21.85.250
2022-01-29 02:16:02
PillerB2.jpg