MAGLÓD-HELLOPARKS - PÉCEL 2 - 0

A pénteki, Ecser elleni bajnoki találkozó után újra hétköznap léptünk pályára és a másik szomszédvár, Pécel ellen is győzelemnek örülhettünk. Már a találkozó elején két gólos előnybe kerülhettünk volna, de a kapu előtt pontatlanok voltunk, amit a vendégek kis híján góllal büntettek meg. Szerencsére a kapufa kisegített minket. A 28. percben aztán egy jogos büntetőt követően előnybe kerültünk, így nyugodtabban játszhattunk a találkozó hátralévő részében. Talán túl nyugodtan is. Rendre eljutottunk a péceli kapuig, de a befejezések tekintetében továbbra sem voltunk kellően élesek, míg ellenfelünk egyre többet ért fel a kapunkig, azonban Nyilas Levente mindig a helyén volt, egy esetben bravúrt is be kellett mutatnia. A hajrában aztán mégis sikerült növelni az előnyünket. A 81. percben egy szöglet után Halász Balázs lőtt a hálóba, így kialakítva a 2-0-ás végeredményt. A második helyre már korábban bebetonozta magát együttesünk, így a tét nélküli utolsó fordulókban már csak a szép szezonzárásra kell koncentrálnunk.

Pest vármegyei II. osztály, Északi csoport, 28. forduló:

MAGLÓD-HELLOPARKS - PÉCELI SSE 2 - 0 (1 - 0)

Maglód, 70 néző, jv: Erb L. (Feigl G., Sziebig N.)

gól: Kolozsvári L. (11-esből), Halász B.

sárga lap: Fekete R., Papp R.

Maglódi TC: Nyilas L. - Véglás R. (Posta N. 40p), Fekete R., Matyó M., Halász B. -  Dallos L. (Bán M. 73p), Tóth G., Szalai M.  (Papp R. 57p), Nahóczky B. (Balló H. 61p), Sándor J. - Kolozsvári L. (Kertész Z. 76p) edző: Rakita Gábor

Pécel: Hamvas B. - Szekeres M. (Fehér Z. 46p), Papp M., Lovas D. (Dévényi B. 60p), Dicső Z. (Kollár P. 26p), Konkoly L. (Varga B. 54p), Marsl Z., Bóka Sz., Szabó Zs. (Jónás K. 74p), Vándor D. (Csővári Gy. 60p), Barczi L. edző: Kristóf Péter

Read More

Rakita Gábor (edző, Maglódi TC): Úgy érzem, hogy a szerdai naphoz képest jól melóztunk a mérkőzésen és nagy százalékban megvalósítottuk a találkozó előtt megbeszélteket. A lényegi kérdéseket már az első félidőben eldönthettük volna, de a végjátékunkba rendre hibacsúszott. Hála Istennek büntetőből azért sikerült megszereznünk a vezetést, de a mezőnyfölényünket nem tudtuk további gólokra váltani, így az egyre inkább belelkesülő péceli játékosok némileg nagyobb veszélyt jelentettek kapunkra, de a hátsó alakzatban nem hibáztunk akkorát, hogy abból gólt is tudjanak szerezni. A végén aztán egy szép góllal eldöntöttük a mérkőzést, így mindenképpen megérdemeltnek mondható a győzelmünk. Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez, a Pécelnek pedig további sok sikert kívánok!

 

 

U7_2022.jpg

Partnereink