MÁR NEM GORAN KOPUNOVIC AZ EDZŐ

fotó: Horváth György

Kedden este egyesületünk elnöksége közös megegyezéssel szerződést bontott Goran Kopunovic-csal, felnőtt együttesünk vezetőedzői pozícióját illetően. Az utódlásról zajlanak az egyeztetések. A döntés meghozataláig csapat felkészítését Rakita Gáborra bízta egyesület vezetése.
Kopunovic edzővel nem szakítjuk meg a kapcsolatot, hiszen klubunk U12-es korosztályának felkészítéséért továbbra is ő felel.

Noha az elmúlt időszak valóban elmarad a várakozásoktól, de felnőtt együttesünknél eltöltött két és fél éve mindenképpen elismerésre méltó: 2019. áprilisában vette át az együttest, amely hat fordulóval a bajnokság vége előtt ötpontos hátrányban volt a bennmaradást jelentő pozícióktól, de végül négy győzelmet aratva a 12. helyig vezette a gárdát. A következő szezonban vezetésével a Magyar Kupa 2. fordulójáig jutottunk, ahol az NB 1-es Puskás Akadémia állta az utunkat, a koronavírus miatt félbeszakított bajnokságban pedig a harmadik helyen végeztünk úgy, hogy kevesebb találkozót játszottunk és a feljutásra is esélyünk volt. Az előző bajnokságban stabil középcsapatként végeztünk, úgy hogy keretünk létszáma messze elmaradt az elvárhatótól.
Egyesületünk köszöni Goran Kopunovic áldozatos, magas színvonalú edzői tevékenységét és továbbra is számítunk munkájára utánpótlás korosztályainknál.

 

 

Kedden este egyesületünk elnöksége közös megegyezéssel szerződést bontott Goran Kopunovic-csal, felnőtt együttesünk vezetőedzői pozícióját illetően. Az utódlásról zajlanak az egyeztetések, a döntés meghozataláig csapat felkészítését Rakita Gáborra bízta egyesület vezetése.

Kopunovic edzővel nem szakítjuk meg a kapcsolatot, hiszen klubunk U12-es korosztályának felkészítéséért továbbra is ő felel.

Noha az elmúlt időszak valóban elmarad a várakozásoktól, de felnőtt együttesünknél eltöltött két és fél éve mindenképpen elismerésre méltó: 2019. áprilisában vette át az együttest, amely hat fordulóval a bajnokság vége előtt ötpontos hátrányban volt a bennmaradást jelentő pozícióktól, de végül négy győzelmet aratva a 12. helyig vezette a gárdát. A következő szezonban vezetésével a Magyar Kupa 2. fordulójáig jutottunk, ahol az NB 1-es Puskás Akadémia állta az utunkat, a koronavírus miatt félbeszakított bajnokságban pedig a harmadik helyen végeztünk úgy, hogy kevesebb találkozót játszottunk és a feljutásra is esélyünk volt. Az előző bajnokságban stabil középcsapatként végeztünk, úgy hogy keretünk létszáma messze elmaradt az elvárhatótól.

Egyesületünk köszöni Goran Kopunovic áldozatos, magas színvonalú edzői tevékenységét és továbbra is számítunk munkájára utánpótlás korosztályainknál.

U14farsang.jpg

Partnereink