MAGLÓDI TC - BIATORBÁGY 3 - 2

Végre! Majdnem három hónap után újra három pontot tudott szerezni felnőtt csapatunk, ráadásul teljesen megérdemelten.

A bajnokság negyedik fordulójából halasztottuk decemberre a Biatorbágy elleni találkozónkat, és az időjárás nem is hazudtolta meg magát. Noha hó nem esett, de a fagyos talaj, és a hideg levegő nem tette ideálissá a körülményeket. A mérkőzés első része kiegyenlített játékot hozott, ahol felváltva adódtak lehetőségek a csapatok előtt, de első gólt mi szereztük, miután a 18. percben jó helyről, a tizenhatos jobboldala mellől végezhettünk el szabadrúgást. Poncok Csaba beívelt labdáját Pápai Dániel mesterien fejelte a kapuba, így nálunk volt az előny. Egy percig, ugyanis a vendégek is gólra váltották a szabadrúgásukat, amihez mi is kellettünk. Bojtor lövése, ugyanis mellbe találta Nagy Csabát, akinek aztán a kezéből került a hálónkba a játékszer. Csapatunkat nemhogy megzavarta volna a potyagól, hanem egyenesen új erőre kaptunk. A félidő hátralévő részében szinte csak nekünk volt helyzetünk, de ekkor betalálni még nem tudtunk. A szünet után viszont igen. Jó szellemben jött ki a társaság a pályára és futószallagon alakította ki a lehetőségeket, amelyekből az 51. percben gólt is szereztünk. Poncok Csaba a kapussal szemben nem hibázott, és a bal alsó sarokba helyezte a labdát. Újabb vezetésünk után kicsit visszavettünk. Ekkor is akadtak lehetőségeink, de a támadásainkat kevesebben kísérték a játékosaink, így volt, hogy a beadás nem talált meg senkit. Legtöbbször szélről törtünk be, mint Németh Richárd is, aki a felső lécet találta telibe. A 70. percben aztán, a semmiből egyenlített a Bia'. Egy középen eladott labdából - amiből egyébként rengeteg volt a mérkőzésen mind a két fél részéről - a vendégek teremtettek lehetőséget, majd Skita Tamás védőinket átlőve szerezte meg a második biatorbágyi gólt, de ez sem tört meg minket! Jó volt látni, hogy mindenki küzdött, hajtott és nem adta fel. Nagyon sok lehetőséget tudtunk kialakítani, bár meg kell jegyeznünk, hogy ellenfelünk nagyon sok hibával játszott, ami a mi malmunkra hajtotta a vizet. A 87. percben egy rossz kapuskirúgás után Poncok Csaba tört kapura, majd miután eltolta a kapus mellett, az elhúzta a lábát, így következhetett a nyílvánvaló büntető. Az ítéletvégrehajtó Horváth Richárd volt, aki higgadtan értékesítette a tizenegyest, ami után már nem tudott újra egyenlíteni ellenfelünk.

Csapatunk átérezte a mérkőzés súlyát és nagyon fontos győzelmet aratott. A táblázaton így az utolsó helyről a tizenkettedik helyre léptünk előre, és innen várhatjuk a tavaszi folytatást.

Pest megyei I. osztály, 4. fordulóból halasztott mérkőzésen:

MAGLÓDI TC - VIADUKT SE-BIATORBÁGY 3 - 2 (1 - 1)

Maglód, Kertész Károly Stadion, 50 néző

jv: Fodor Zs. (Gyikó T., Ficsor M.)

gól: Pápai D., Poncok Cs., Horváth R. (11-esből) ill. Bojtor L., Skita T.

sárga lap: Németh Zs., Budafai G. ill. Deldar H., Horváth Á.

Read More

Maglódi TC: Nagy Cs. - Borsos G., Vasas A., Kourdakis P., Pápai D., Németh Zs., Magyar T. (Kőbányai R. 73p), Poncok Cs. (Thurzó M. 92p), Németh R., Budafai G., Horváth R. vezetőedző: Nahóczky Attila

Biatorbágy: Bartos M. - Palkó Sz. (Seregi Sz. 70p), Deldar H., Bojtor L. (Skita T. 60p), Kinyik Á., Horváth Á., Stadler B., Mogyorósi Z., Vajda D., Golda A., Papes F. edző: Csurka Zoltán

Nahóczky Attila (vezetőedző, Maglódi TC): Nagyon sokat kellett várnunk erre a hazai sikerre, de a csapatunk mindent megtett, hogy kiszolgálja a mérkőzésre kilátogató kevés nézőt. Nagyszerű játékkal nagyon szép győzelmet arattunk.

 

U14farsang.jpg

Partnereink