VS DUNAKESZI - MAGLÓDI TC 0 - 0

Miután a Dabas-Gyón elleni bajnoki mérkőzésünk október 10-re lett halasztva, csapatunk újra két hét kényszerpihenő után léphetett pályára tétmérkőzésen.

Szünetünk után ahhoz a Dunakeszihez látogattunk, amely idén a megyei másodosztályból felküzdve magát mindjárt meghatározó csapattá vált a megyei első osztályban.

Természetesen győzelmi reményekkel léptünk pályára, majd erre minden esélyünk meg is volt, hiszen lényegesen több lehetőségünk akadt, mint a hazaiaknak, ám ezen a szombaton képtelenek voltunk ellenfelünk kapujába találni. Ez volt ebben a pontvadászatban az első ilyen összecsapás. Érdekesség, hogy noha együttesünk Nagykátán méretes zakót szenvedett, az eddig lejátszott öt bajnoki mérkőzésük közül háromszor is kapott gól nélkül hagytuk el a pályát, illetve az is fontos tény, hogy eddig ötből négyszer olyan csapat ellen léptünk pályára, amely az első hat helyezett között tanyázik. Az így szerzett nyolc pontunk, tehát igencsak értékesnek mondható.  Folytatás immár hazai pályán a Törtel ellen, amely két mérkőzéssel többet játszva csak egy hellyel áll előttünk a tabellán. Most nyáron a Magyar Kupában már könnyedén búcsúztattuk őket, reméljük bajnoki mérkőzésen is sikerül a diadal ellenük.

Pest megyei I. osztály, 7. forduló:

VS DUNAKESZI - MAGLÓDI TC 0 - 0

Dunakeszi, 100 néző

jv: Moldván I. (Kara P., Berki A.)

sárga lap: Gólya M. ill. Németh Zs., Vasas A., Horváth R., Magyar T.

VS Dunakeszi: Czédula P. - Zsivoczky-Pandel P. (Kurucz T. 81p), Cifra M., Maka A., Széplaki J., Forgács B. (Füzesi M. 69p), Kovács D., Gólya M., Vágner A., Szabó B., Göblyös K. vezetőedző: Albert Flórián

Read More

Maglódi TC: Heim A. - Borsos G., Kőbányai R. (Vincze L. 80p), Vasas A., Németh Zs. (Magyar T. 46p), Poncok Cs., Németh R., Kourdakis P., Pápai D., Budafai G., Horváth R.) vezetőedző: Nahóczky Attila

Nahóczky Attila (vezetőedző, Maglódi TC): Borzasztóan rossz mérkőzésen Dunakeszin hagytunk két pontot.

 

aCZTCZuKm3fX6mhr00gSALbQ3i0bOcNqL49KeoJT___responsive_762_567.jpg

Partnereink