MAGLÓDI TC - PILISI LK 2 - 2

Egyfelől büszkék lehetünk, hiszen csapatunk kétgólos hátrányból állt fel, viszont ha azt nézzük, hogy az ötödik percben büntetőt hibáztunk, majd egyenlítésünk után több nagy lehetőségünk is kihasználatlanul maradt, bizony keserű lehet a szánk íze.

Jól kezdtük a találkozót, majd az első harminc perc is egyértelműen a mezőnyfölényünket hozta, amiben a legnagyobb lehetőségünk a tizenegyes volt, amit Poncok Csaba a kapu bal oldala mellé lőtt. Az első félidő második felében már kiegyenlítetebb volt a játék, de veszélyes vendég helyzetek miatt ekkor sem kellett izgulnunk, inkább csak a sok szabálytalanság borzolta a kedélyeket. A szünetet megelőző öt percben újra mi domináltunk. Előbb Horváth Richárd lövését hárította bravúrral Bozsik Bence, majd két szögletünk is magában hordozta a gólszerzés lehetőségét. Gól végül nem született, így döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok.

A második játékrészt csak a vendég együttes kezdte el. Míg mi az "öltözőben ültünk" az 53. percben Zsolnai egy bal oldalról beívelt labdát fejelt a hálóba, majd az 57. minutumban egy jobb oldalról érkező beadást, ugyancsak fejjel Nyárasdi váltott gólra. A második bekapott találat után együttesünk is megérkezett a pályára és olyan offenzíva alá helyzete ellenfelünket, amit nehéz lett volna kivédekezniük. A 66. percben egy formás támadást követően Horváth Richárd pöckölte a kapus lábai között a hálóba a labdát, majd egy percre rá Poncok beadásába Pápai Dániel piszkált bele úgy, hogy az védhetetlenné váljon. A gyors egyenlítést követően kicsit nagyobb koncentrációval a vezetést is megszerezhettük volna, de ez a bravúr már nem jött össze. Az első két fordulót követően két komoly játékerőt képviselő csapat ellen is bizonyítottunk, így remélhetjük, hogy idén is bajnokság meghatározó együttesévé válunk.

Pest megyei I. osztály, 2. forduló:

MAGLÓDI TC - PILISI LK 2 - 2 (0 - 0)

Maglód, Kertész Károly Stadion, 300 néző

jv: Tusa Z. (Berki A., Kozenkai Björn G.)

gól: Horváth R., Pápai D. ill. Zsolnai R., Nyárasdi Zs.

sárga lap: Borsos G., Vasas A., Kőbányai R. ill. Bozsik B.

Read More

Maglódi TC: Nagy Cs. - Borsos G., Vasas A., Pápai D., Kourdakis P., Poncok Cs., Budafai G., Magyar T., Németh Zs. (Kőbányai R. 58p), Németh R., Horváth R. vezetőedző: Nahóczky Attila

Pilisi LK: Bozsik B. - Rása G., Tóth Á., Nyárasdi Zs., Sárán T., Csikós F. (Kiss B. 70p), Zsolnai R. (Horváth B. 88p), Páles T., Barcsai R., Nagy G., Egervári G. edző: Halgas Tibor

Nahóczky Attila (vezetőedző, Maglódi TC): A kihagyott tizenegyes ellenére volt tartása csapatnak, amit 0-2 után be is bizonyítottunk és kis szerencsével még a mérkőzést is megnyerhettük volna.

-----

1. forduló:

https://www.facebook.com/MaglodiTornaClub/posts/1675390695903635

 

U132014.jpg

Partnereink