MAGLÓDI TC - GÖDÖLLŐI SK 2 - 2

A Tápiószecső elleni botlás kiküszöbölésének reményével léptünk pályára Gödöllői SK csapata ellen. A hétközben sikeres Magyar Kupa mérkőzést vívó, az előző bajnokságban ezüstérmes együttes ellen a szokásosnak mondható forgatókönyvvel indult a találkozó. Ismét több lehetőségünk is akadt a gólszerzésre, de mint múlt héten, úgy most is kihagytuk a kecsegtető helyzeteket, az ellenfél pedig most is büntetett. Egy egy perces rövidzárlatnak köszönhetően a huszadik percben Pancsuka Tamás, majd egy minutummal később Nagy Tamás is eredményes tudott lenni, így mire felocsúdtunk már kétgólos hátrányban voltunk. Szerencsére a második gól után már nagyobb koncetrációval játszottunk, láthatóan nagyon akart is csapatunk, aminek a félidő előtt meg is lett az eredménye. Németh Richárd 22 méterről szerzett gólja a 39. percben már a szépítést jelentette. A szünet után, az 52. percben - az ebben a bajnokságban először lehetőséget kapó - Számpor Erik (képünkön) egyenlíteni is tudott, miután Poncok Csaba labdáját az ellenfél kapujába fejelte. A találkozó hátralévő részében is mi irányítottunk, igaz meccslabda mind a két oldalon akadt, de mivel ezek kimaradtak döntetlennel ért véget a találkozó. Ez az egy ponttal csapatunk teljesítménye továbbra is ötven százalékos és a középmezőny tagja a tabellán.

Pest megyei I. osztály, 7. forduló:

MAGLÓDI TC - GÖDÖLLŐI SK 2 - 2 (1 - 2)

Maglód, Kertész Károly Stadion, 100 néző

jv: Kovács L. (Berendi M., Kányási I.)

gól: Németh R., Számpor E. ill. Pancsuka T., Nagy T.

sárga lap: Albirt M., Németh Zs., Budafai G., Greskó G. ill. Czuczor A., Milkó D.

Read More

Maglódi TC: Kőhalmi Gy. - Borsos G., Albirt M., Németh Zs., Poncok Cs., Németh R., Budafai G. (Magyar T. 68p), Számpor E. (Fischer Zs. 78p), Greskó G., Szirtesi A., Pápai D. vezetőedző: Nahóczky Attila

Gödöllői SK: Fehér Z. - Nagy B., Józsa T., Milkó D., Pancsuka T., Maródi Gy. (Dolhai M. 46p), Koziorowski R., Nagy T. (Pap T. 56p), Tóth-Ilkó Á. (Fellegi N. 74p), Czuczor A. (Méhes P. 58p), Rakonczay A. edző: Szász Ferenc

Nahóczky Attila (vezetőedző, Maglódi TC): Ha azt nézem, hogy a csapat felállt 0-2-ről, akkor mindenképpen dicséretet érdemel a teljesítményünk, viszont a játék képe és a helyzetek száma alapján könnyedén kellett volna nyernünk a mérkőzést, így maradt bennem hiányérzet.

 

U7.jpg

Partnereink