A TÁVOZÓ SCHINDLER SZABOLCS ÉRTÉKELÉSE

Tavasz közepén Rakita Gábort váltva érkezett Maglódra Schindler Szabolcs, akinek a feladata az volt, hogy rázza fel kicsit a csapatot és tartsa bent a megyei első osztályban. A kiváló, immár PRO liszenszes képzésre is felvett edző teljesítette a feladatot, majd egy nagyobb, NB II-es kihívást elvállalva elhagyja egyesületünket, amihez sok sikert kívánunk neki! Mielőtt elment volna Dorogra, szezonzáró vacsoránkon őt is megkérdeztük, miként látja utólag Maglódi szerepvállalását.

A küldetés teljesítve! Elégedettséggel távozik Maglódról?

Amikor megérkeztem a csapathoz, az öltözőben nem uralkodott túl jó hangulat. A játékosok mélyponton voltak! Akkor azt mondtam, hogy a következő hét mérkőzésből hetet fogunk megnyerni. Mosolyogtak sokan, persze önbizalom hiányában, talán nem is csoda. Az első meccs rosszul indult, bár meg kell, hogy mondjam a legtöbb helyen az edzőváltás után első találkozó vereség és csak utána indul el a jó sorozat. Ez nálunk is így volt. A Tura elleni kudarc után már jöttek a jó eredmények, amit annak köszönhetünk, hogy a játékosok hittek bennem. Hittek abban a módszerben, amit én vallok. Mindenki odatette magát, és bár nem volt olyan könnyű dolgunk, mint amilyennek kívülről tűnhetett, de végül bentmaradtunk. A legfontosabb az volt, hogy jó hangulatot teremtettünk, jó edzések voltak és persze az, hogy mindenki sikerekkel akarta befejezni a bajnokságot.

 

Mi a véleménye a keretről? Vannak olyan játékosok, akik többre hivatottak, van esetleg olyan, aki nem üti meg a megye egyes szintet?

Is-is. Van olyan játékos, aki magasabb szinten is megállná a helyét. Őt szívesen meg is nézném új csapatomnál, Dorogon is. Viszont tagadhatatlan, hogy van olyan labdarúgó is, akinek magas volt egyelőre a megyei élvonal. Zömében azért olyanok voltak, akik meghatározóak ebben az osztályban, és nem is csoda, hogy végül nem estünk a bajnokságból, mert a keret sokkal többre hivatott, mint a megye kettő.

 

Kinek a teljesítménye volt meghatározó? Volt-e vezéregyénisége a csapatnak, aki a pályán belülről segítette a munkáját?

Az idősebb játékosok, Budafai Gergő, Szirtesi Attila mindenképpen, vagy például Molnár Ottó, Németh Zsolt. Ők nagyon oda tették magukat, sokat segítettek pályán belül is. De ez nem azt jelenti, hogy a fiatalok ne lettek volna olyan hatékonyak. Én inkább azt mondanám, hogy az idősebbek a tapasztalatukkal és a hozzáállásukkal, a fiatalabbak motiváltságukkal segítették az együttest. Itt megjegyezném még azt is, hogy szerintem több fiatal szinte erőn felül teljesített, jobban akart bizonyítani, mint előtte.

 

Ha csak két hónapra is, de bele kóstolt egyesületünk életébe. Milyen tapasztalatokat szerzett? Milyen érzésekkel távozik tőlünk?

Csak pozitív érzésekkel. Kicsit félve jöttem ugyan, hiszen nem ismertem a közeget. Játékosként a Biatorbággyal már jártam itt, de akkor kikaptunk a Maglódtól, még az NB 3-ban. Most csupa jó élménnyel gazdagodtam, jól éreztem magam. Érezhetően nagyon szeretik itt a futballt, egy dolgot viszont megemlítenék, ami miatt egy kis hiányérzet maradt bennem, az pedig szurkolók száma. Remélem, az hogy javult a csapat, hogy jó mérkőzéseket játszottunk, hogy bentmaradtunk, az arra sarkalja majd a szimpatizánsokat, hogy minél többen kilátogassanak a találkozókra. Tudom, hogy nagyon fontos hogy sok gólt rúgjon a csapat, persze ez már a megyei első osztályban sem olyan egyszerű, de ha többen jönnek mérkőzésre, akkor az együttesnek is könnyebb lesz teljesítenie. Köszönöm a játékosok munkáját és sok sikert kívánok az együttesnek a következő bajnokságra!

futsal202209.jpg

Partnereink