VÉGET ÉRT A TÉLI ÁTIGAZOLÁSI SZEZON

Kedd éjfélkor lezárult az átigazolási piac, ami most is nagy mozgást eredményezett csapatunknál. Felnőtt együttesünkből nyolc játékos távozott, öt érkezett. Míg utánpótlásunkban egy játékos eligazolt, kettő nálunk folytatja pályafutását.

Kapus poszton Mészáros Attila próbálja meg pótolni az egészségi állapota miatt visszavonuló Retezik Károlyt. Távozott két támadónk Fischer Zsigmond és Pintér Dániel. Helyükre Kaszala Patrik jött a Testvériségtől. Távozott a középpályáról Rajz Miklós, a védelemből Pápai Dániel. Továbbá három kevés lehetőséget kapó labdarúgó Bartha Szilárd, Boros Dávid és Varga Szabolcs. Érkezett középpályára Szilágyi Károly Ecserről. A Maglódra költöző Szabó Balázs Halásztelekről, illetve az ugyancsak Maglódon lakó Unyi Barnabás a harmadosztályú Dunaharasztitól.

Utánpótlásunkból csak az utóbbi időben inaktív Fodor Erik igazolt el. Érkezett viszont az U19-ben és az U16-ban is bevethető Tóth Dániel és az U14-es Tomka Olivér.

 

Érkezők:

Mészáros Attila (SZAC 1908 Budapest), Kaszala Patrik (Testvériség SE), Szilágyi Károly (Ecser SE), Szabó Balázs (Halásztelek FC), Unyi Barnabás (Dunaharaszti MTK), Tomka Olivér (U14, Monor SE), Tóth Dániel Bence (U19, SZAC 1908 Budapest)

Távozók:

Rajz Miklós (Taksony SE), Retezi Károly (abbahagyta), Pintér Dániel (Testvériség SE), Pápai Dániel (Berkenye SE), Boros Dávid (Futballféria SC), Bartha Szilárd (UFC Gyömrő), Varga Szabolcs (Iklad), Fischer Zsigmond (St. Pölten amatőr, Ausztria), Fodor Erik (Ecser SE)

Minden távozó játékosunknak további eredményes pályafutást kívánunk!

 

U14farsang.jpg

Partnereink