MAGLÓDI TC - NAGYKÁTA SE 1 - 0

SIKERÜLT A VISSZAVÁGÁS

 

 

A három bajnoki pont megszerzésén kívül a kupafiaskóért való visszavágásra is készült felnőtt csapatunk szombaton. Ennek megfelelően nagy elánnal vetettük bele magunkat a mérkőzésbe, ami a Tápiószecső elleni találkozóhoz hasonlóan igen korán, már az ötödik percben góllá is érett.

 

 

Pintér ment el a jobb oldalon majd beadását az ötös sarkán álló Németh Zsolt kicsit szerencsétlenül találta el, a labda pont az érkező Fischer elé hullot, aki közelről a kapu jobb felső sarkába fejelte a játékszert. 1-0. Lendületünk nem tört meg. A védekezést már ellenfelünk térfelén megkezdtük, így nem engedtük kibontakozni őket, de a látható tanácstalanságukat nem tudtuk kihasználni. Ahelyett, hogy tovább erőltettük volna akaratunkat a Nagykátára, kicsit visszavettünk és mezőnybeli adok-kapokba mentünk bele, amiből már az első félidőben öt sárgát gyűjtöttünk be, ellenfelünk ekkor még egyet sem. Az első negyvenöt percben még akadt két nagy lehetőségünk, illetve egy les miatt meg nem adott gólunk. Ellenfelünk mindössze egy nagyobb próbálkozást jegyezhetett fel.

A második félidőben is akadtak lehetőségek mindkét oldalon, igaz mi lényegesen többször veszélyeztettük ellenfelünk kapuját, mint ők a miénket. Nálunk Retezi Károly (képünkön), ellenfelünknél Rézsó Péter állt magabiztosan a kapuban. A mi hálóőrünknek ez volt az ötödik bajnoki mérkőzése mióta visszatért hozzánk és miután több gól nem esett a mérkőzésen, ebből a harmadik, amikor nem kapott gólt. A mérkőzés végéig mi további kettő, míg ellenfelünk három figyelmeztetést tudhatott magáénak, így a találkozón összesen tízszer kerül sárga lap felmutatásra, ami igen soknak mondható, de szerencsére ebben a bajnokságban továbbra sincs kiállított játékosunk.

Pest megyei I. osztály, 6. forduló:

MAGLÓDI TC - NAGYKÁTA SE 1 - 0 (1 - 0)

Maglód, Kertész Károly Stadion, 150 néző

jv: Fromm G. (Berki A., Gyikó T.)

gól: Fischer Zs.

sárga lap: Fischer Zs., Pintér D., Pápai D., Budafai G., Szirtesi A., Németh Zs., Vincze L. ill. Lakatos L., Komonyi Gy., Mányi Zs.

Read More

Maglódi TC: Retezi K. - Molnár O., Szirtesi A., Pápai D., Albirt M., Horváth G. (Vincze L. 69p), Budafai G. (Greskó G. 66p), Németh Zs. (Magyar T. 74p), Kalina T. (Boros D. 87p), Fischer Zs., Pintér D. (Lukács B. 78p)  edző: Rakita Gábor

Nagykáta SE: Rézsó P. - Dancsa M., Komonyi Gy., Lovasi B., Czakó I. N. (Draskóczi P. 75p), Németh N. (Mányi Zs. 69p), Czakó II. N. (László Ziska R. 66p), Kiss Á. (Kiss K. 46p), Szalkai P., Mohácsi G. (Lakatos L. 46p), Mányi D.  edző: Tóth Imre

 

Edzőnk Rakita Gábor, a Nagykáta SE honlapján megjelent Tóth Imre nyilatkozatot ismervén értékelte a mérkőzést.

Rakita Gábor (edző, Maglódi TC): Úgy érzem megérdemelten egy jól játszó Nagykáta ellen, ezért gratulálok a csapatnak! Pozitívum, hogy újra nullára hoztuk a mérkőzést, negatívum, hogy számtalan ziccert kihagytunk és csak szoros győzelmet arattunk. További sok sikert kívánok a Nagykátának! Egy-két dolgot azonban még megemlítenék. Játékosaim nem ketrecharcosok, de nem is balerinák, így heti három edzésen nem is balett órákat tartunk. A szombati előadásunkon ezek szerint az egyetlen bűnünk az lehetett, hogy nem tudtuk a szerepünket a balett előadáson, ami játékvezető sporttárs sárga lapokkal büntetett. Nem játszunk alattomosan, senkinek nem akarunk sérülést okozni. Mi csak úgy játszuk ezt a játékot, amilyenek vagyunk. Férfiasan.

 

285656753_4951200434989295_6087673656339598129_n.jpg

Partnereink