JÖHETNEK A SZURKOLÓK!

Magyar Labdarúgó Szövetség képviselői kedden rendkívüli pályabejárást tartottak a Kertész Károly Stadionban és engedélyezték, hogy szurkolók is megtekinthessék a találkozót!

Az idei évtől már az első fordulóban becsatlakoznak az élvonalbeli csapatok a Magyar Kupában és mi persze egyből meg is kaptuk közülük az egyiket. Persze ez nem feltétlenül baj, hiszen klubbunk számára emlékezetes maradhat egy ilyen találkozó. Az előző években rendre kiestünk az első fordulóban, ha most is így lenne, legalább nívós ellenféllel szemben történne. Ha kiesünk! Mert, ha valami, akkor áldozati bárány igazán nem szeretnénk lenni. Nagyon jó ez a Paksi alakulat. Nem véletlen, hogy évek óta stabil tagjai az NB I-nek. Voltak már ezüstérmesek és Liga kupa győztesek is, de senki nem verhetetlen. Valószínűsíthetően Csertői Aurél néhány, eddig kevesebb játéklehetőséghez jutó játékosát is csatába küldi majd, de várhatóan nem akarják blamálni magukat, tehát egyértelműen a továbbjutás a céljuk. A kérdés mennyire tudunk stabilan védekezni és elől mennyi zavart tudnak okozni csatáraink? Sok fiatal játékosunkban mennyire él a bizonyítási vágy? Mert, ha valahol, hát most megmutathatják magukat. Azért szépek a kupaküzdelmek a világ minden táján, mert itt bármikor bármi megtörténhet.

2015.08.12. szerda 17:00,  Magyar Kupa, 1. forduló:

MAGLÓDI TC - PAKSI FC

Maglód, Kertész Károly Stadion, jv: Görög Márió (Szabó Péter, Hima Andrea)

a Paksi FC honlapja: http://www.paksifc.hu/

 

Herédi Attila (vezetőedző, Maglódi TC): Remélem, hogy a szerdán lehetőséget kapó játékosok bizonyítják majd, hogy mennyire rátermettek és képesek lesznek felvenni a kesztyűt ellenfelünkkel szemben. A labdarúgásban vannak csodák, de mi nem arra készülünk. Szeretném, ha játékosok a maximumot hoznák ki magukból és megnehezítenék ellenfelünk dolgát. Vannak jó labdarúgóink, akik képesek lehetnek maradandót alkotni. Ha a lelkesedésünk jó játékkal és esetleg góllal, gólokkal is párosul, akkor elégedettek lehetünk, akár továbbjutunk, akár nem.

 

Csertői Aurél (vezetőedző, Paksi FC): http://www.paksifc.hu/news.php?extend.5925

 

Varga Zoltán a www.maglodi-hirhatar.hu főszerkesztője néhány, mérkőzéssel kapcsolatos kérdést intézett a Paksi FC irányába, ugyanis néhányan azt terjesztették, hogy a paksiak kezdeményezték a mérkőzés zártkapussá tételét. Nos, ez nem igaz! Nem ők kezdeményezték annak a "bizonyos" szigorú szabálynak az alkalmazását, amely zárt kapukat ír elő és nagyon nem örültek, hogy bárkiben egyáltalán felmerülhetett az, hogy ők állnának a háttérben. Természetesen nagyon is örülnének a nyitott kapuknak, az első információkkal szemben mégiscsak jönnének paksi szurkolók is. Ez egy több éves szabályzat, amivel eddig még nem találkoztunk és ez okozta a bonyodalmat. A Paksi FC-től elnézést kérünk és szurkolóikat, ha jöhetnek, szívesen látjuk!

 

a Maglódi TC legutóbbi három mérkőzése:

Maglódi TC - Unione 9 - 0 g: Lami I. 3, Lukács B. 3, Gál J., Rajz M., Bartha Sz.

Bugyi SE - Maglódi TC 1 - 2 g: Lami I., Bartha Sz.

Maglódi TC - Pestszentimre SK 5 - 3 g: Matyó M., Bartha Sz., Számpor E., Gál J., Lukács B.

 

a Paksi FC legutóbbi három mérkőzése:

Paksi FC - Békéscsaba 4 - 0 g: Gévay Zs. 2, Balázs Zs., Szakály D.

Puskás Akadémia - Paksi FC 1 - 0

Paksi FC - Bp. Honvéd 3 - 1 g:Balázs Zs. 2, Szabó J.

U13 csapatkep.jpg

Partnereink