A HÉTVÉGE PROGRAMJA (MAGLÓDI TC- KOMLÓ)

undefined

Induljon útjára a labda!

Sorozatban a nyolcadik NB III-as szezonunkat kezdjük el szombat. Kétségkívül az eddigi legnehezebbet. A szűkítés miatt jóval erősebb mezőnyben kell majd helytállnunk, reméljük sikerrel. Első ellenfelünk a Komló júniusban még a Baranya megyei első osztály készült, hiszen a Dráva csoportban csak a hetedik helyen végeztek, igaz mindössze csak két pontra lemaradva a negyedik helyről. Szerencséjükre azonban a visszalépések hatására őket is felkérte az MLSZ a harmadosztályú indulásra. Ha reálisan nézzük meg is érdemlik, már csak a múltjuk miatt is, hiszen a hatvanas-hetvenes években az NB I-ben, míg nem oly régen hosszú évekig a másodosztály stabil tagjai voltak.

 

 

Keretükből 7-8 ember távozott, de valószínű őket igyekeztek megfelelően pótolni, bár a honlapjukon azt olvasni nem biztos, hogy sikerült is. Mindenesetre, ha sikerült nekik, ha nem nekünk győzni kellene, ahhoz lendületet és önbizalmat kaphassunk a bajnokság többi részére. A statisztika mellettük áll. Amióta KSK-ról TC változott a nevünk, tehát az elmúlt négy rajton mindig nyertünk, igaz előtte is csak egyszer, Balmazújvárosban kaptunk ki. Itthon kétszer kezdtünk és mindkétszer nyertünk is. Mérlegünk: 7  5  1  1  16 - 4  16 pont. Baranyai Pál edző csak az eltiltott Murinai Barna játékára nem számíthat.

 

Read More

2013.08.17. szombat 17:30,  NB III. Közép csoport, 1. forduló:

MAGLÓDI TC  - KOMLÓI BÁNYÁSZ SK

Maglód, Kertész Károly Stadion, jv: Hofbauer P. (Bertalan D., Hima A.)

 

Rövid interjúnk Baranyai Pál edzővel:

Jól sikerült a felkészülés?

- Azt gondolom igen. A tervezett munkát elvégeztünk és noha az edzőmeccsek eredményei nem azt mutatják, de összekovácsolódott a csapat. A rossz felkészülési találkozó nálunk egyébként is jó oment. Idei célunk a bentmaradás, amit szerintem el is érhetünk.

Megfelelően sikerült az erősítés?

- Igen, és az új játékosok be is illeszkedtek a csapatba. Egy jó csatár még elférne nálunk, de bízom benne, hogy a jelenlegi keret tagjai is megtudják oldani majd  a góllövést. Mind a régi, mind az új játékosaink alkalmasak céljaink elérésére.

Sikerült feltérképezni ellenfeleinket? Milyen játékot várhatunk az első fordulókban a csapattól?

- Nem túlzottan, ezért óvatosabban kell majd játszanunk. Persze a támadójátékot nem adjuk fel és főleg itthon igyekszünk minden mérkőzésünket megnyerni.

 

Profilkép

A Komló csapatával bajnoki mérkőzésen még nem találkoztunk.

honlapjuk: http://www.csakakomlo.eoldal.hu/

 

 

Bajnoki rajtjaink az NB III-ban:

2006: Maglódi KSK - Balassagyarmat 3 - 1 g: Baranyai P. 2, Tabányi T.

2007: Salgótarján - Maglódi KSK 0 - 0

2008: Balmazújváros - Maglódi KSK 2 - 0

2009: Dunakeszi Vasutas - Maglódi TC 0 - 3 g: Horváth M., Vincze L., Michel V.

2010: Bicske - Maglódi TC 0 - 1 g: Bornemissza I.

2011: Maglódi TC - Diósgyőri VTK II. 4 - 1 g: Szőke R., Vincze L., Gajda I., Pfeffer P.

2012: Bükkábrány - Maglódi TC 0 - 5 g: Lovrencsics B. 2, Salami A., Lukács Á., Weisz T.

 

 

3543029
Ma
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összes
2394972
0
2394972
1148057
2394972
0
3543029
Your IP: 107.21.85.250
2022-01-29 03:15:33
U17TTTT.jpg