A HÉTVÉGE PROGRAMJA (TÖRÖKBÁLINT - MAGLÓDI TC):

undefinedSzombaton két, a kiesés rémétől fenyegetett csapat találkozik egymással. Mi kicsit jobb helyzetben vagyunk, hiszen a biztos kieső, azaz 14. helyen álló Törökbálint, minket már biztos nem előzhet meg, ellenben a Nagykátát és a Halásztelket még igen. Viszont, ha mi a következő két fordulóban nem, vagy csak egy pontot szerzünk, és a Halásztelek megveri az Üllőt és a Törökbálintot, valamint a Nagykáta egy meccsét meg tudja nyerni, akkor 13-ok leszünk, ami még érhet kiesést. A megyei bajnokok osztályozót játszanak az NB 3-ba kerülésért, ahol a Dabas-Gyón a korábbi éveket tekintve, akár játék nélkül is feljebb léphet, vagy egy igen erős ellenfélel (Gázgyár, Kaposvár, Gyöngyös, Pécs) szemben el is vérezhet. Persze ilyenkor is előfordulhat, hogy a megye II-es bajnokok nem vállalják (állítólag a Bagnak nincs meg a licensze), de akkor a legjobb második is felkérést kaphat. A legjobb az lenne, ha nem kellene számolgatni! Ha sikerülne megvernünk a Törökbálintot, nyugodtan várhatnánk az utolsó fordulót, és a nyarat. Reményt adhat, hogy idei két győzelmünket, egyaránt idegenben abszolváltuk.


2016.05.28., szombat 17:00,  Pest megyei I. osztály, 29. forduló:

TÖRÖKBÁLINTI TC (14.) - MAGLÓDI TC (11.)

Törökbálint, jv: Boda Viktor (Nagy Bálint, Szász Kornél)

További program:

2016.05.29. vasárnap, Megyei II. osztály, Délkeleti csoport, 27. forduló:

10:00 U16 MAGLÓDI TC (4.) - PÉTERI KSK (8.)

Maglód, Kertész Károly Stadion

-----

2016.05.29. vasárnap, Megyei I. osztály, Keleti csoport, 26. forduló:

13:00 U19 FELSŐPAKONY KSE (2.) - MAGLÓDI TC (4.)

Felsőpakony

-----

2016.05.30 hétfő, Öregfiúk, Közép csoport22. forduló:

18:00 MAGLÓDI TC (9.) - ÜLLŐ SE (3.)

Maglód, Kertész Károly Stadion

felnottcs220914.jpg

Partnereink