A HÉTVÉGE PROGRAMJA:

Soron következő két bajnoki mérkőzésünket hazai pályán játszuk, a tét a bentmaradás matematikai esélyének megtartása! Jelen pillanatban úgy tarthatjuk meg a harmadosztályú tagságunkat, hogy, ha megnyerjük a hátralévő hét találkozónkat és a közvetlen előttünk állók maximum néhány döntetlen játszanak. Akkor 29 ponttal 13-ok lehetünk, ami akkor jelent bentmaradást, ha a Keleti és a Nyugati csoportban nem szerez többet a 13. helyezett. Viszont, ha most kikapunk és vagy az Orosháza, vagy a Szentlőrinc nyerni tud, akkor bizony már most hétvégén kieshetünk az NB III-ból. Elég gyászos kilátások... Hétvégén a magyar klubcsapatok egyik zászlóshajója, az NB I listavezetője, a Videoton FC tartalékcsapata látogat hozzánk. A fakó gárda eredményei nem másolják a nagy testvér eredménysorát, de így is ötven százalékos teljesítménnyel állnak a tavasszal. Túl sok visszajátszóra nem kell számítanunk, hiszen az első csapatuk is szombaton játszik, de ettől függetlenül persze acélos csapattal állunk majd szemben. A Monor elleni, második félidőben nyújtott teljesítményünk ismét arra sarkall bennünket, hogy elhiggyük: igenis lehet esélyünk a pontszerzésre, vagy a győzelemre! 

Read More

2015.04.25. szombat 17:00,  NB III. Közép csoport, 24. forduló:

MAGLÓDI TC (16.) - VIDEOTON FC II. (12.)

Maglód, Kertész Károly Stadion, jv: Németh Renáta (Németh Imre, Dr. Bede Tamás)

őszi mérkőzésünk: VIDEOTON FC II. - MAGLÓDI TC 3 - 0 (0 - 0)

a Videoton honlapja: http://www.vidi.hu/csapatlap/videoton-ii/hirek.htmll

korábbi NB III-as mérkőzéseink:

2013-2014

Videoton II. - Maglódi TC 0 - 0 

Maglódi TC - Videoton II. 2 - 3 g: Szkunc V., Csepregi T.

 
További program:

2015.04.25. szombat,  NB II. Közép-Kelet, 24. forduló:

9:00 U17 RKSK (14.) - MAGLÓDI TC (13.) ősszel: 2-4

11:00 U21 RKSK (4.) - MAGLÓDI TC (11.) ősszel: 4-1

Budapest, RKSK Sporttelep

------

2015.04.26. vasárnap,  NB II. Közép-Kelet 24. forduló:

9:00 U15 MAGLÓDI TC (14.) - KŐBÁNYAI ISE (7.) ősszel: 0-12

11:00 U14 MAGLÓDI TC-TESTVÉRISÉG SE (1.) - KŐBÁNYAI ISE (8.) ősszel: 7-1

Maglód, Kertész Károly Stadion

------

2015.04.27. hétfő, Pest megyei öregfiúk bajnokság, Délkelei csoport, 17. forduló:

18:00 TÁBORFALVA KSE (6.) - MAGLÓDI TC (9.)  ősszel: 3-3

Táborfalva

aCZTCZuKm3fX6mhr00gSALbQ3i0bOcNqL49KeoJT___responsive_762_567.jpg

Partnereink