MAGLÓD-HELLOPARKS - KISMAROS 8 - 3
A biztos második hely tudatában is talált motivációt Rakita Gábor edző az utolsó fordulóra. Egyfelől szerettük volna megőrizni a bajnokságban kapott legkevesebb gólunkat, szerettük volna elérni a legalább száz rúgott gólt, illetve bíztunk benne, hogy legeredményesebb támadónk, Kolozsvári László is felülhet az északi csoport képzeletbeli gólkirályi trónjára. Jelentjük: mindegyik sikerült! Száz gól felett utoljára a 2004/2005-ös szezonban végeztünk, akkor 103-szor köszöntünk be ellenfeleink hálójába, ami mellett a mostanival megegyező, vagyis 74 pontot gyűjtött a megyei első osztályban harmadik (az első helyről egy ponttal lemaradt) helyezett csapatunk. Az azt megelőző pontvadászatban egyébként, a megyei másodosztályban élen végzett együttesünk 109 gól mellett 78 pontot szorgoskodott össze. Noha terveink voltak, de a kismarosi ehhez asszisztálni nem szeretett volna. Az első félidőben háromszor is megtréfáltak minket, de szerencsére tartottuk velük a lépést. A második félidőben aztán magasabb fokozatba kapcsolva végül minden tekintetben felülkerekedtünk lelkes ellenfelünkön. Kolozsvári László küldetése is sikerült, igaz nem is bízta a véletlenre, hiszen a találkozón mesterötöst szerezve masírozott a mesterlövészek táblázatának élére. Hogy mit hoz a jövő, majd meglátjuk. Hallani sok mindent, de konkrétumokról még korai beszélni. A lényeg a most megszerzett ezüstérem, ami igen szépen csillog még úgyis, hogy sokáig vezettük a pontvadászatot.
Pest vármegyei II. osztály, Északi csoport, 30. forduló:
MAGLÓD-HELLOPARKS - FORTUNA SE-KISMAROS 8 - 3 (3 - 3)
Maglód, 130 néző, jv: Tusa Z. (Kovács T., Risz D.)
gól: Kolozsvári L. 5 (egyet 11-esből), Nahóczky B., Sándor J., Sándli M. ill. Bartha F. 2, Barta B.
sárga lap: Posta N., Hevesi K. ill. Bartha F.
Maglódi TC: Nyilas L. - Posta N., Hevesi K. (Matyó M. 59p), Halász B. (Sándor J. 46p), Meczner K. (Dallos L. 46p) - Szalai M. (Fekete R. 46p), Ivancsó D. (Schritt M. 70p), Nahóczky B., Tóth G. (Kertész Z. 64p) - Balló H. (Sándli M. 60p), Kolozsvári L. edző: Rakita Gábor
Kismaros: Brezenák L. - Sasvári K., Ujhelyi G. (Kalkó R. 75p), Harangozó B., Ziman M. (Huber P. 75p), Bartha F., Barta B., Bogdán D., Bangó G., Sárkány M., Fehértói-Nagy G. edző: Verebes Gergő Attila
Rakita Gábor (edző, Maglódi TC): Az utolsó mérkőzést játszottuk, amin olyan érzésem volt, hogy már mindenki nagyon várta, hogy lezárjuk az idei szezont. Játékban felejthetőt nyújtottunk, de legalább a nézők jól szórakozhattak, hiszen tizenegy gólt láthattak. Örömteli, hogy mi szereztünk belőle többet. A bajnokság elején az volt a célkitűzés, hogy nyerjünk meg minél több meccset, majd meglátjuk az mire lehet elég, ez végül a második hely lett. Noha bajnokok nem lettünk, de a legtöbb gólt szereztük, a legkevesebbet kaptuk, és a gólkirályt is mi adtuk. Gratulálok a csapatnak az ezüstéremhez, Kolozsvári Lacinak a gólkirályi címhez, a Kismarosnak pedig a megérdemelt bennmaradáshoz. Mindenkinek kellemes nyarat és jó pihenést kívánok!
A végeredmény: