VÉGE A FELKÉSZÜLÉSNEK, HÉTVÉGÉN MÁR BAJNOKI

Elmúlt héten lejátszotta utolsó két felkészülési mérkőzését felnőtt csapatunk, mely után most szombaton már a bajnoki cím fő várományosához, az Dunaharaszti MTK-hoz látogatunk. Múlt szerdán, miután a Tápiószecső lemondta az ellenünk vívandó edzőmérkőzést, Újhartyánba látogattunk, ahol a helyi megyei másodosztályú együttessel szemben, tartalékos összeállításban, rengeteg ziccert elhibázva, 2-0-ás vereséget szenvedtünk. Szombaton a BLSZ első vonalában szereplő Gázgyár együttesét fogadtuk, amellyel szemben Zámbó Tibor, Véglás Pál és Sándli Márk góljaival 3-1-es győzelmet arattunk. Az elmúlt időszakban biztossá vált, hogy csapatunknál folytatja a RAFC együttesétől érkező Hajdu Bálint és a monori ifiből Papp Richárd, míg abbahagyja nagypályás pályafutását korábbi két alapemberünk, Németh Zsolt és Vincze László. Zsolt 12 szezont tudhat mezünkben a háta mögött, ahol 304 mérkőzésen öt gólt is szerezni tudott védőjátékosként. Vinyő 237 mérkőzésen 21 gólt szerzett az itt eltöltött 15 szezonja alatt. Ugyancsak nem játszik már felnőtt csapatunkban Budafai Gergő, aki egy féléves dabasi megszakítást kivéve 19 szezont töltött csapatainknál, eddig több mint négyszáz mérkőzésen közel száz gólt fűzödik a nevéhez. Eddig, hiszen ő öregfiúk együttesünket továbbra is erősíteni fogja. Mindhármuknak köszönjük a náluk eltöltött hosszú, eredményes éveket, kemény munkájukat és jó egészséget, sok sikert kívánunk nekik a civil életükhöz is!

Az alábbiakban Goran Kopunovic értékelte a felkészülést.

Miként értékeli a felkészülésre szánt időszakot?

Goran Kopunovics: Vegyes érzéseim vannak, hiszen nehezen indult be a munka. A felkészülés elején kevesen voltunk, nem igazán lehetett tervezni. Viszont az idő előrehaladtával nagy lett a mozgás, egyre többen lettünk, minőségileg is javulni tudtunk, tehát körülbelül az időszak felénél összeállt a csapat. Az elmúlt hetekben végzett edzésekkel már elégedett lehetek. Várom, hogy kezdődjön a bajnokság és meglátjuk, hogy télig mire lesz elég az elvégzett munka.

Megfelelően sikerült az erősítés?

G.K.: Kevesen voltunk tavasszal, ezért elsődlegesen a növelni akartuk a keret létszámát, persze megfelelő kvalitásokkal rendelkező játékosokkal. Úgy érzem sikerült a megtalálni a megfelelő embereket. Jöttek kész játékosok és érkeztek tehetséges fiatalok is, akikkel mindig nagyon szerettem együtt dolgozni. Persze idő kell, amíg összeállunk teljesen, ráadásul az első fordulókban erős ellenfelekkel is találkozunk, de nagyon bizakodó vagyok.

Maradt hiányposzt, várható még igazolás?

G.K.: A nagy klubok esetében is előfordul, hogy néhány posztjuk nem megoldott, így persze nálunk sem lehet csodálkozni, hogy van olyan szekció, ahol jó lenne az erősítés. Augusztus 31-ig nyitva a piac, nyitva lesz a szemünk és nem zárkózunk el az újabb játékosok leigazolása elől főleg a védelembe, de csak abban az esetben, ha valóban erősítést jelentenek.

 

 

Első csapatunk bajnoki időpontjait a linkre kattintva olvashatják:

https://adatbank.mlsz.hu/club/56/14/23668/1/228166.html

Érkezők:

Vékei Nándor (Monor SE), Balló Harold (Gázgyár), Kis Róbert (Dunavarsány), Botlik Dániel (Tököl), Zámbó Tibor (Fővárosi Vízművek), Hajdu Bálint (RAFC), Papp Richárd (Monor U19)

Kiszemeltek: ifj. Véglás Pál (Videoton II.), Kopunovic Denis (Újpest FC U19)

Távozók:

Borsos Gábor (Dunavarsány), Petric Branko (Örkény), Molnár Dániel (Érd), Németh Richárd (Raiding, Ausztria), Kőbányai Richárd (Raiding, Ausztria)

Felkészülési mérkőzéseink:

2021.07.17., szombat 10:00:

MAGLÓD-HELLOPARKS - ECSER (megyei II.) - elmaradt

---

2021.07.21., szerda 18:30:

MAGLÓD-HELLOPARKS - PÉTERI (megyei II.) 8 - 0

gól: Fischer Zs. 3, Balló H., Kis R., Seregy T., Kalina T., Szecsei G.

---

2021.07.24., szombat 10:00

MAGLÓD-HELLOPARKS - TESTVÉRISÉG (BLSZ I.) 2 - 3

gól: Balló H., Kis R. (11-esből)

---

2021.07.31., szombat 10:00:

MAGLÓD-HELLOPARKS- PÉNZÜGYŐR (BLSZ I.) - elmaradt

Maglód

---

2021.08.04., szerda 19:00:

ÚJHARTYÁN (megyei II.)- MAGLÓD-HELLOPARKS 2 - 0

Újhartyán

---

2021.08.07., szombat 10:00

MAGLÓD-HELLOPARKS - GÁZGYÁR (BLSZ I.) 3 - 1

gól: Véglás P., Sándli M., Zámbó T.

undefined

U14masodik.jpg

Partnereink