MINDÖSSZE NÉGY KILÓRA AZ ORSZÁGOS CSÚCSTÓL

EGY ARANY ÉS EGY BRONZÉREM A 44. MŰEGYETEM KUPÁRÓL.

Vincze László már az Országos Bajnokságon is a dobogó legtetején állt.

November végén újabb rangos megmérettetésen képviseltették magukat súlyemelőink. A Budapesten megrendezett, 44. Műegyetem Kupán Vincze László és Méhes Ádám lépett dobogóra. A tizenhét éves Vincze László ismét nagyot alkotott, hiszen a 77 kilogrammosok ifjúsági mezőnyében 115 kilogrammos szakítással és 150 kilogrammos lökéssel 265 kilogrammos összteljesítménnyel az első helyen végzett. Ez az eredmény mindössze 4 kilogrammal maradt el az ifjúsági országos csúcstól, sőt a 77 kilogrammosok felnőtt mezőnyben - ahol Méhes Ádám is indult - sem tudott senki ennél jobb eredményt produkálni.

 

Gratulálunk az újabb bajnoki címhez és a kiváló eredményhez! Valahogyan meglehetett volna a maradék négy kiló is?

Köszönöm szépen! Úgy érzem, hogy ha lett volna még egy versenyző, aki hozzám hasonlóan teljesít az nagyobb erőbedobásra késztetett volna, de miután nem volt igazán éles küzdelem, kisebb teljesítmény is elég volt a győzelemhez és így a csúcsról is lemaradtam.

Mekkora visszhangja volt ennek a teljesítménynek a Magyar Súlyemelő sportban, mennyire követik az utánpótlás eredményeket?

Miután ez egy rangos kupa volt az érdeklődés nagyobb volt iránta. Szerencsére már szem előtt vagyok és ha minden igaz ösztöndíjjal is jutalmazni fogják az eddigi teljesítményemet, amely úgy gondolom nagy elismerés.

Válogatottság?

Kerettagságomat ezzel az aranyéremmel úgy érzem tovább erősítettem, persze hátra dőlni nem szabad. A jövő évet azt rászánom teljesen a felkészülésre. Versenyekkel, edzőtáborokkal akarom minél jobb állapotba hozni magam, hogy a kiemelt viadalokon és a válogatott fellépéseken ne okozzak csalódást.

 

Vincze László rangosabb eredményei:

44. Műegyetem Kupa: 1. helyezett (ifjúsági, 77kg), Utánpótlás OB 2011: 1. helyezett (serdülő, 77kg), Ifjúsági OB 2013: 1. helyezett (ifjúsági, 77kg), Kőszegi György Emlékverseny 2011: 1 helyezett (serdülő, 77kg), Diákolimpia 2011: 1. helyezett (serdülő, 69kg), Diákolimpia 2012: 1 helyezett (ifjúsági, 77 kg), Utánpótlás OB 2010: 2. helyezett (serdülő, 69kg) Utánpótlás OB 2012: 2 helyezett (serdülő, 85 kg), Messzi István emlékverseny 2010: 2. helyezett (serdülő, 69 kg)

 

A lassan 23. életévét betöltő Méhes Ádám kategóriájában, a 77 kilogrammos felnőtt mezőnyben 75 kilogrammos szakítással, 95 kilogrammos lökéssel, 170 kilogrammos összteljesítménnyel a harmadik helyen végzett.

 

Mióta foglalkozol a súlyemeléssel?

14 évesen kezdtem. Korábban hat évig emeltem, majd három év kihagyás után kilenc hónapja tértem vissza az edzőterembe.

Akkor szép eredménynek mondható a harmadik hely.

Köszönöm. Hozzá tenném, hogy csak heti két edzéssel tudtam készülni a versenyt megelőző hónapban.

Akkor elégedett vagy a teljesítményeddel?

Igen, a mostani Országos Bajnokságon az ötödik, hatodik helyhez lett volna elegendő, ami jónak mondható.

A civil életedben mivel foglalkozol?

Postás vagyok Budapesten. Van, hogy nyolc, van, hogy tizennégy órát dolgozom. Ezért is jut olykor kevesebb időm az edzésekre. Azért remélem a következő versenyeinkre sikerül jobban felkészülnöm.

Reméljük. Mindenesetre gratulálunk ehhez a szép eredményhez is!

Köszönöm.

 

Méhes Ádám rangosabb eredményei:

Utánpótlás OB 2009: 2. helyezett (ifjúsági, 62kg), Messzi István emlékverseny 2009: 2. helyezett (ifjúsági, 69 kg), Diákolimpia 2010: 3. helyezett (junior, 69kg)

U132014.jpg

Partnereink