MAGLÓDI TC - GÖDÖLLŐI SK 0 - 1

Idei harmadik összecsapásunkat már nem tudtuk sikerrel venni, de az előjelek tudatában nem is lehet rajta csodálkozni. Felnőtt csapatunk keretében olyan sok a sérült, beteg és eltiltott, hogy az összes hadrafogható játékosát pályára kellett küldenie Kopunovics edzőnek, míg a cserepadra kizárólag U17-es csapatunk játékosai tudtak leülni. Erősen tartalékos együttesünk ennek ellenére méltó ellenfele volt a Gödöllőnek. A kiegyenlített első félidő 44. percében egy védelmi megingásunkat használta ki a ellenfelünk, amiből a találkozó egyetlen gólját szerezték meg Koziorowski révén. A második játékrész is nyílt maradt, lehetőségünk volt legalább a pontszerzésre is, de élni most nem tudtunk vele. Örömteli viszont, hogy saját nevelésű játékosunk, Ofella Gergő (képünkön), a korosztályi lépcsőkokat végigjárva most a felnőtt együttesben is bemutatkozhatott.

Pest megyei I. osztály, 16. forduló:

MAGLÓDI TC - GÖDÖLLŐI SK 0 - 1 (0 - 1)

Gyömrő, zárt kapuk mögött

jv: Németh G. (Molnár A., Kara P.)

gól: Koziorowski R. 44p

sárga lap: Németh R., Lázár Zs. ill. Milkó D., Koziorowski R.

Read More

Maglódi TC: Bene M. - Halász B., Petric B., Kalina T., Vincze L., Tatai T., Kőbányai R. (Ofella G. 54p), Németh R., Lázár Zs., Molnár D., Fischer Zs. vezetőedző: Kopunovics Goran

GSK: Farkas M. - Hevesi M., Nagy B., Milkó D. (Halmos R. 62p), Munkácsi M., Dolhai G. (Maródi Gy. 70p), Koziorowski R. (Nagy P. 90p), Thoma K. (Fári Z. 86p), Mudroch M. (Sóss B. 93p), Tóth-Ilkó Á., Gulyás D.  vezetőedző: Hevesi Tamás

Kopunovics Goran (vezetőedző, Maglódi TC): Gratulálok a Gödöllőnek a három pont megszerzéséhez, illetve gratulálok Ofella Gergőnek is a felnőttek között való ügyes bemutatkozásához.

U15maglod.jpg

Partnereink