ÖT CSAPATUNK KAPOTT ÉRMET

A koronavírus miatt idejekorán véget értek a megyei pontvadászatok, aminek – miután több csapatunk is dobogós pozíciót foglalt el a táblázaton – nem igazán tudtunk örülni. Természetesen döntést elfogadtuk, és bár a megyei szövetség eredményt nem hirdetett, mégis díjazva lettek labdarúgóink, miután a csapatok kiváló teljesítményét Maglód Város Önkormányzata érmekkel honorálta.

Aranyérmet kapott a hibátlan teljesítménnyel végzett öregfiúk együttesünk, illetve az ugyancsak száz százalékos mutatóval rendelkező futsal gárdánk. Utóbbinál az egyik gólkirályt is mi adtuk Simon Zsolt személyében, aki 31 találatig jutott. Ezüstérmet kapott U16-os csapatunk, ezüstös-bronzérmet felnőtt együttesünk, míg U14-es játékosaink nyakába bronzérem került. Érem került, együttesünk szertárosa, P. Szabó Vilmos, a sok gondoskodásnak köszönhetően kiváló pályaminőséget szavatoló Nagy István, illetve csapatainkat mérkőzésekre fuvarozó Pavlovics László nyakába is.

Borsos Gábor, az U16 edzője: Felemás szájízzel zártuk a szezon, ahogy szerintem minden csapat. Jól teljesítettünk ősszel, illetve tavasszal egy megrendezett mérkőzésen. Nekem is nagy tanulás volt a srácokkal ez a szezon, és ők is jó tapasztalatokat szerezhettek. Dobogó volt a realitás, amit valószínűleg teljes szezon alatt is elértünk volna, így elégedettek lehetünk. Jövőre való tekintettel sem képzelem el máshogy. Ugyan ezzel a kerettel megyünk bele a bajnokságba, és ugyan így jó teljesítményt várunk majd el saját magunktól és természetesen ugyan ilyen tempóban is szeretnénk fejlődni. Várjuk a szezont, és hogy újra megmutathassuk magunkat.

 

 

 

 

 Baranyai Pál, az U14 edzője: Abszolút reálisnak érzem a dobogós helyezésünket, sőt azt gondolom, ha végig megy a bajnokság talán még jobban megközelíthettük volna az előttünk álló együtteseket. Ősszel több tényező, sérülés és egyebek miatt nem tudtuk teljesen azt nyújtani, amit szerettem volna. Úgy gondolom tavasszal lett volna a látványosabb előrelépés a játékunkban, de a járvány miatt már nem tudtuk megmutatni mit is tudunk valójában. Heti négy alkalommal, lelkesen dolgoztak a játékosaim, így minden gratulációt megérdemelnek a harmadik helyezésért. A következő szezonban, az U15-ben már nagy pályán kell bizonyítanunk. Biztosan bele telik egy kis időbe, amíg megszokják a gyerekek az új körülményeket, hogy nem lehet oda-vissza cserélni, több lesz játékidő, de azt gondolom ezt a keret minimum a középmezőnyben fog végezni, persze célunk most is a dobogó lesz.

 

 

Veres István László, az öregfiúk csapat vezetője: Sikerült jól összerakni a csapatunkat már a bajnokság kezdetére. Olyan játékosok csatlakoztak a keretünkhöz, akik beöregedtek, vagyis betöltötték 34. életévüket és fiatalságuknak köszönhetően nagyot lendítettek a játékunkon. Az öregfiúk hétközi mérkőzéseket játszik, ez korábban problémás volt a munka miatt, ám idén szerencsénk volt, hiszen a találkozók nagy részében bő kerettel tudtunk kiállni. Jó volt a csapat összetétele, jó szellemben játszottunk, mindenki hozta tőle elvárható szintet, ami eredményességgel is párosult, így megérdemeltnek mondható a kapott aranyérmünk. Reméljük, a következő bajnokság már végig megy, és akkor is hasonlóan jó teljesítményre leszünk képesek!

Felmerült, hogy a következő szezonban lesz öregfiúk első osztály is, vállalnák az indulást ott is?

Véleményem szerint igen. Noha jóval erősebb csapatok ellen kellene játszanunk, viszont jobb minőségű pályákon, nívósabb mérkőzéseket vívnánk, és ellenfeleink ki nem állása miatt sem kellene aggódnunk.

Tovább erősödhet a keret?

Szeretnénk némileg erősíteni, de a télen igazolt Görög Zsolt is szinte új igazolásnak fog számítani, mert tavasszal csak egy meccsünk volt. Várható kapus érkezése, hiszen Tutor Csaba nem tud majd a rendelkezésünkre állni. Szerencsére minden posztra több megfelelő emberünk van, így erős alapra építkezhetünk tovább.

 

 

Németh Gusztáv, a futsal csapat vezetője: Mivel is kezdhetném az értékelést egy ilyen mindenki számára furcsa szezon végén. Különösebb cél nélkül vágtunk neki a szezonnak, bár ez sem teljesen igaz, hiszen a terv az volt hogy az előző idényben remeklő U18-s csapatból építsünk be minél több játékost a keretbe. Azt gondolom a fiúk megmutatták, hogy a felnőtt mezőnyben is helyt tudnak állni! A bajnokság elején még kicsit döcögött a szekér, de mire elértünk a szezon feléhez már tetszetős játékkal nyertük a meccseket. Azt hiszem, önmagáért beszél a 98 rúgott és 23 kapott góllal pontveszteség nélkül lejátszott csonka szezon. Ezzel az eredménnyel a hat csoportot összevetve is a legjobb eredményt értük el, és első helyen állunk az nb2 felkérési listán. Tehát a jog megvan az nb2-re, és csak a klubbon múlik, melyik osztályban indulunk. Egyeztetve a fiúkkal a játékosok 90%-a vállalja a magasabb osztályt. Itt a kérdés az utánpótláson van, hogy el tudjuk-e indítani. Személy szerint örülnék, mert azért az nb2 egy komoly lépés lenne a fiatalok fejlődésében. Ezúton is köszönöm az egész csapat hozzáállását és a pályán mutatott teljesítményét. Külön gratulálok Simon Zsoltnak a gólkirályi és Vadászi Edwárdnak az év játékosa címhez!

 

fotó: Horváth György

Kopunovics Goran, a felnőtt csapat edzője: Természetesen sajnálom, hogy véget ért a bajnokság, mert nagyon jó úton jártunk. Nagyon keményen dolgoztak a játékosok télen-nyáron a felkészülés alatt, így a dobogó mindenképpen megérdemelt, de biztos vagyok benne, hogy a bajnokság végéig lett volna még előrelépés. Gratuláltam többször is a srácoknak, mert idén már nem úgy szerepeltek, mint az ezt megelőző években, amikor rendre a kiesés elől kellett menekülniük. Valamit nagyon jól csináltunk az előző szezonban és ez erőt, illetve plusz motivációt kell, hogy adjon a következő bajnokságra is.

2827298
Ma
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összes
1679241
0
1679241
1148057
1679241
0
2827298
Your IP: 18.233.111.242
2020-08-15 12:26:52
NagyB2.jpg