ASZTALITENISZ: FELEMÁS SZEZONT ZÁRTUNK

Bódi Imre szakosztályvezető beszámolója.

Az elmúlt szezonban három csapatunkat indítottunk különböző osztályokban, amelyekben igen nagy változatosságot mutatnak eredményeink. Örülhettünk feljutásnak, illetve szomorkodhattunk kiesés miatt is. Az NB-III-as csapatból a két legjobb játékosunkat felsőbb osztályba csábították, és miután pótolni őket nem tudtuk, az utolsó helyen zárva búcsúra kényszerültünk a harmadik vonaltól.
Tavaly a megye B-s csapatunk a harmadik helyet szerezte meg, ezért a 2018/19-es szezonban felkértek minket a megye A osztályba való versenyzésre. Sikerült is megfelelően teljesítenünk, hiszen négy csapatot is megelőzve a középmezőnyben végeztünk.
Habár a fiatalok nem túl sokan látogatják edzéseinket - pedig szerveztünk nekik szakköri foglalkozást szerda délutánonként - , azért szép számmal jönnek idősebbek, így indítani tudtunk egy csapatot a legalsóbb, vagyis megye C osztályban is. Ragyogóan teljesítettek, ami második helyet eredményezett, ezért ősztől várhatóan egy osztállyal feljebb bizonyíthatnak majd.
Nálunk nyáron sem áll meg az "élet"! Csütörtökönként van lehetőségünk edzésre 17:00-tól 20:00-ig. Ekkor nem csak a versenyzőket, hanem minden a mozogni vágyó sportbarátok szeretettel várunk.
U1416MTCnevvel.jpg

Partnereink