MAGLÓDI TC - TÖKÖL 4 - 1

Tovább él a remény!

Ragyogó napot tudhatunk magunk mögött, miután délelőtt a Rakita Gábor vezette U15, a Zsámbok elleni 5-2-es győzelmével bebiztosította dobogós helyezését, majd délután a felnőtt, a Felsőpakony után a Tökölnek is négy gólt rúgva szerzett nagyon fontos három pontot. Meggyőző különbséggel, magabiztosan sikerült diadalmaskodnunk a közvetlen rivális ellen. Lukács Bálint révén már az ötödik percben vezettünk. A rutinos csatár Vincze László beadása után fejjel vette be Balász Levente kapuját. Ezután hosszú gólcsend következett, amit az eltiltását letöltő Borsos Gábor tört meg a 62. percben, amikor egy szöglet után tudott eredményes lenni. Hat perc múltán újra a tököli hálóban kötött ki a labda, mert Rajz Miklós gólra váltotta a Horváth Richárd buktatása miatt megítélt büntetőt. Találataink sorát Számpor Erik zárta a 76. percben, amikor Borsos Gábor élesen belőtt labdáját továbbította a kapuba. A hajrában aztán a vendégek is betaláltak, Frank Tamás volt eredményes büntetőből, így 4-1 lett a végeredmény.

Az utolsó előtti fordulóban ismét hazai környezetben lépünk pályára, az ugyancsak nehéz helyzetben lévő Tápiószecső ellen.

Pest megyei I. osztály, 28. forduló:

MAGLÓDI TC - TÖKÖL 4 - 1 (1 - 0)

Maglód, Kertész Károly Stadion, 100 néző

jv: Tusa Z. (Bíró Zs., Csatlós A.)

gól: Lukács B., Borsos G., Rajz M. (11-esből), Számpor E. ill. Frank T.

sárga lap: Németh R., Horváth R., Rajz M. ill. Kulcsár O.

Read More

Maglódi TC: Bene M. - Borsos G. (Nagy L. 85p), Vasas A., Németh Zs., Molnár O., Lukács B. (Rajz M. 16p, Magyar T. 90p), Németh R., Kourdakis P., Vincze L., Számpor E., Horváth R. (Poncok Cs. 78p)  vezetőedző: Kopunovics Goran

Tököl: Balázs L. - Szabó G., Fekete M., Herczog Gy., Csajági L. (Halász F. 73p), Fekete O., Szűcs O., Frank T., Boznánszky G. (Vadál D. 57p), Kulcsár O., Dénesi L. edző: Mészáros Attila

Kopunovics Goran (vezetőedző, Maglódi TC): Rendkívül hullámzó a teljesítményünk, hiszen hazai pályán minden rendben, vagyis motiváltan, gólratörően, eredményesen játszunk, míg idegenben nem tudunk pontot, pontokat szerezni. Örülünk a győzelemnek, de nem szabad leállnunk. Ne számolgassunk! Továbbra is keményen kell dolgoznunk, hogy elérjük a célunk. A legtöbbet kell kihoznunk a hátralévő két mérkőzésből, aztán meglátjuk az mire lesz elég. Gratulálok a csapatnak!

aCZTCZuKm3fX6mhr00gSALbQ3i0bOcNqL49KeoJT___responsive_762_567.jpg

Partnereink