FUTSAL U18: ZSINÓRBAN A HETEDIK GYŐZELMÜNKET ARATTUK

Ifjúsági csapatunk újabb értékes győzelmet aratott, ezúttal a bajnoki álmokat szövögető, felnőtt nagypályás bajnokságban edződő Nyírbátor játékosai ellen. Ha hétvégén az UTE gárdája ellen is sikerül a bravúr, reális esélyünk lehet a dobogóra is.

U18 Futsal NB I., Keleti csoport, 15. forduló:

MAGLÓDI TC - NYÍRBÁTORI SC 5 - 4 (2 - 2)

Gyömrő, jv: Fodor Zs., Ficsor M. (Fodor C.)

gól: Szabó D. 2, Papp R., Tréfás M., Varga V. (öngól) ill. Varga V. 3, Molnár R.

sárga lap: Papp R. ill. Sőre P.

Maglódi TC: Kövesfalvi K. - Tréfás M., Papp R., Szunács M., Szabó D. cserék: Schritt M., Muhi V., Németh J., Nagy L. csapatvezető: Németh János

Németh János (csapatvezető, Maglódi TC): Hétvégén a bajnokság második helyezettje látogatott hozzánk, és egy kiélezett változatos mérkőzésen sikerült megszereznünk a három pontot. A kezdeti nehézségek ellenére majdnem mindenki rendelkezésre állt a vasárnapi mérkőzésen, pedig elég nehezen indult, hiszen úgy volt hogy ki sem tudunk állni. Az immár szokásosnak mondható korai megingás miatt a vendégek hamar megszerezték a vezetést, majd egyenlítésünk után ismét náluk volt az előny, amit másodszorra is Szabó Dominik egalizált. A második félidőben a kezünkbe vettük az irányítást, és Papp Ricsi, valamint Tréfás Márk révén biztosítottuk a győzelmet. A vége szoros lett, a kiváló játékosokból álló ellenfelünk nagy nyomást helyezett ránk, de mi sikeresen álltuk a rohamokat. Az viszont aggasztó, hogy ismét sok helyzetet hagytunk ki úgymond, "ajtó-ablak" helyzeteket. Kifejezetten jó és nagyon erős ellenféllel szemben sikerült megszereznünk a három egységet, ez viszont bíztató. Nagyon nagy köszönet a kilátogató szurkolóknak, népes szurkolósereg buzdította a csapatot, ami jólesett a fiúknak. Köszönjük szépen!

futsal202209.jpg

Partnereink