FUTSAL U18: VERESÉGGEL KEZDTÜK AZ NB1-ES SZEZONT

Megkezdte bajnoki szezonját újonnan alakult Futsal U18-as csapatunk, amely a lehető legmagasabb osztályban, az NB 1-ben indult. A fiatalok első találkozójukat igen messze, Nyírbátorban játszották, ahol a találkozó hajrájáig nyitott volt a küzdelem, ám végül háromgólos vereséggel kellett elhagyniuk a játékteret.

U18 Futsal NB I., Keleti csoport, 2. forduló:

NYÍRBÁTOR - MAGLÓDI TC 5 - 2 (3 - 2)

Nyírbátor, jv: Kocsis Zs., Nemcsik J. (Goneth B.)

gól: Molnár R. 2, Magyar K., Papp G., Varga V. ill. Szabó D., Szunács M.

Maglódi TC: Kövesfalvi K. - Tréfás M., Szunács M., Szabó D., Németh M. csere: Bokor L. csapatvezető: Németh Gusztáv

Németh Gusztáv (csapatvezető, Maglódi TC): Közel 300 km utazás után érkeztünk meg Nyírbátorba, a Maglódi TC történetének első U18-s első osztályú mérkőzésére. Gyerekcipőben járunk, de olyan fiatalok csatlakoztak a kerethez, akik remek képzést kaptak eddig nagypályán. Nekik is új ez a szakág, így csak az alapokat tudtuk átbeszélni a már hónapok óta készülő nyírbátori fiatalok ellen. Sajnos a nagypályás elfoglaltságok miatt egy cserével érkeztünk, ezért az erőt be kellett osztani. A fiatalok egészen 3:2-ig remekül tartották a megbeszélteket és esély is volt a fordításra. Sajnos az utolsó 10 percben elfáradtak és 5:2-s hazai eredmény született. Amennyiben a hiányzók is tudnak csatlakozni bárkinek méltó ellenfelei leszünk.

U7_2022.jpg

Partnereink