U19: HÁROM PONTOT SZEREZTÜNK, KÉT EMBERT VESZÍTETTÜNK ASZÓDON

Ifjúsági csapatunk újabban hasonló problémákkal kezd küzdeni, mint serdülő együttesünk. A sereghajtó Aszód elleni találkozóra például csak úgy tudtak elutazni, hogy az U16 játékosát Slezák Gergőt is harcba kellett küldeni, hogy meg legyen a kezdő csapat. A fiatal játékos ki is vette a részét az 5-0-ás győzelemből, hiszen kétszer is megzörgette a hazaiak hálóját. Sajnos a győzelem ellenére tovább nehezedett helyzetünk, hiszen egy szerencsétlen belépő, majd egy fegyelmezetlenség után két játékosunk is a kiállítás sorsára jutott.

U19 Megyei I. osztály, 8. forduló:

U19 ASZÓD FC - MAGLÓDI TC 0 - 5 (0 - 1)

Aszód, jv: Weil L. (Lamos B.)

gól: Slezák G. 2, Fábián D. 2, Gulás M.

sárga lap: Novák B. ill. Gyuga O.

kiállítva: Kvaka B. (82. percben, megütötte ellenfelét) ill. Szász R. (75. percben, gólhelyzetben buktatta ellenfelét), Skultéty D. (82. percben, lefejelte ellenfelét)

Maglódi TC: Morocz I. - Skultéty D., Gyuga O., Gulás M., Filácz K., Gyöngyösi B., Fábián D., Szász R., Fischer P., Kanalas K., Slezák G.

Lévai Csaba (edző, Maglódi TC, Filácz Imre távollétében): Gratulálok a csapatnak a teljesen megérdemelt győzelemhez. Az első félidő alakulhatott volna jobban is, de mezőnyfölényünk ellenére kevés helyzetet tudtunk kialakítani. A szünet után már jobban koncetráltunk, több lehetőségünk akadt, amiből négyet értékesíteni is tudtunk. Kicsit szomorú vagyok a két kiállítás miatt. Az első még elfogadható, bármelyik meccsben benne lehet, a második azonban egy teljesen felesleges fegyelmezetlenség volt, ami után hetekre is eltilthatják játékosunkat.

U15maglod.jpg

Partnereink