MK: BÜNTETŐKKEL JUTOTTUNK A LEGJOBB HAT KÖZÉ

A KUPÁBAN VÁGTUNK VISSZA A BAJNOKI FIASKÓÉRT

A bajnoki kudarcokat feledtetve menetelünk a kupában! Az eddigi mérkőzésekhez képest kicsit nehezebben, ezúttal csak büntetőkkel, de továbbjutottunk a Pilis ellen. Már csak egy találkozót kell nyernünk ahhoz, hogy az országos főtáblára jussunk. Továbbjutásunk értékét növeli, hogy míg volt olyan csapat amely eddig nem is játszott (erőnyerő volt, vagy nem állt ki ellenfele), illetve alacsonyabb osztályú csapat ellen jutott tovább, mi három első osztályút is búcsúztatni tudtunk. A három közé jutásért a Nagykáta, Tura, Taksony, Halásztelek, Törökbálint (megye II) ötös közül kapunk ellenfelet.

A 20. percben Varga Szabolcs egy begyakorolt, gyönyörű támadás végén szerezte meg számunkra a vezetést, amit tíz percben belül a Pilis át is vett tőlünk. A 25. percben Bán Zsolt szabadrúgásból, majd három perccel később Tóth Attila egy lepattanó után volt eredményes. A félidei 2-2-es eredményt Fischer Zsigmond alakította ki a 31. percben büntetőből. Varga Szabolcs lövése utáni kézzel blokkolt egy hazai védő.

A szünet után öt minutumot sem kellett várni és újra a Pilisnél volt az előny. Egy hazai támadással szemben nem értette meg egymást Nagy Csaba és a védő Kalina Tamás, amit Tóth Attila góllal büntetett. A 60. percben viszont újra döntetlen volt az eredmény, miután egy szabadrúgás utáni lepattanót Pintér Dániel értékesített. Az állás a továbbiakban nem változott, így következhettek a büntetők.

Az első két körben sem Boros Dávid, sem Számpor Erik, illetve a pilisi játékosok sem hibáztak. A harmadik párban Hrutka Zsolt értékesítette a rábízott büntetőt, míg a hazaiak próbálkozása eredménytelennek bizonyult, így előnybe kerültünk. A negyedik körben Albirt Mátyás és a pilisi rúgó is belőtte a tizenegyesét, ami után az utolsó kör hivatott dönteni. Fischer Zsigmond a találkozó után itt is berúgta a büntetőjét, így a hazaiak próbálkozására már nem is volt szükség. Továbbjutottunk, immár harmadszor!

Magyar Kupa (PM ág), 3. forduló:

PILISI LK-LEGENDA SPORT - MAGLÓDI TC 3 - 3 (2 - 2)

büntetőkkel 3 - 5

Pilis, 100 néző

jv: Nemes A. (Bátori Cs., Deme R.)

gól: Tóth A. 2, Bán Zs. ill. Varga Sz., Fischer Zs. (11-esből), Pintér D.

sárga lap: Tímer G., Molnár I. ill. Tóth J., Fischer Zs., Rajz M., Molnár O., Budafai G., Kalina T.

Pilisi LK: Paulovicz D. - Barcsai R., Molnár D., Péchy T., Hornyacsek Z., Gál B. (Csikós F.46p), Molnár I., Bán Zs., Üres-Farkas B. (Malik G. 65p), Tóth A., Tímár G. (Nagy Sz. 83p)  vezetőedző: Halgas Tibor

Read More

Maglódi TC: Nagy Cs. - Tóth J., Albirt M., Molnár O., Kalina T., Rajz M., Budafai G., Varga Sz. (Hrutka Zs. 67p), Bartha Sz. (Boros D. 58p), Fischer Zs., Pintér D. (Számpor E. 83p)  edző: Rakita Gábor

Rakita Gábor (edző, Maglódi TC): Sokkal simábban is továbbjuthattunk volna, ha az amúgy minden igényt kielégítő játékunkba nem csúszott volna bele ismét néhány elkerülhető hiba. A srácoknak ettől függetlenül gratulálok, és köszönöm szépen a mai teljesítményüket! Bízom benne, hogy hasonló, eredményes játékkal most már a bajnokságban is képesek leszünk előrukkolni!

 

További eredmények:

Piliscsaba – Halásztelek FC 0 - 3
Törökbálint – Pilisszentiván SE 6 - 0
Üllő – Taksony SE 2 - 4
Gyömrő – Nagykáta SE 0 - 1
Valkó – Tura VSK 1 - 11

 

felnottcs220914.jpg

Partnereink