HERÉDI ATTILA A FELKÉSZÜLÉSRŐL

Alábbiakban vezetőedzőnkkel készített interjúnkat olvashatják, amiből kiderül, hogy ugyan maradt hiányérzet a szakemberben, de a tavasz folyamán is minden mérkőzésen pontot, pontokat szeretne szerezni.

fotó: valogatott.blog.hu

Hogyan értékelné a felkészülési időszakot?

Időben elkezdtük a felkészülést, de az első két hétben a sok hiányzó miatt nem tudtunk kellően hatékony munkát végezni. Nehezen álltunk össze, ráadásul a játékosok számában is történt változás negatív irányban, ami tovább nehezítette a dolgunkat. Úgy gondolom, hogy nagyon nagy szerencse kellene ahhoz, hogy a jelenlegi 16-17 játékosunkkal le tudjuk játszani problémamentesen a bajnokságot, hiszen mindjárt a rajtnál Rajz Miklós sárga lapjai miatt nem állhat a rendelkezésünkre. Összességében, akik itt voltak az edzéseken és elvégezték a munkát, azokkal véleményem szerint nem lesz probléma, a többiekkel kapcsolatban viszont maradt bennem hiányérzet.

Az évzáró alkalmában jelezte, hogy Ön csak a dobogós helyezéssel lenne elégedett. A bajnoki rajt előtt, hogy látja, mennyire megvalósítható a cél?

Esélylatolgatásba most nem mennék bele. Változatlanul úgy látom, hogy a csapatunk nagyon „rövid”. Van egy komplett kezdőcsapatunk és mellettük egy-két olyan játékos, akik maximálisan megfelelnek az elvárásoknak, viszont van velünk egy-két olyan fiatal, akik igazán éles helyzetben még nem tudhatjuk, milyen teljesítményre lesznek képesek. Úgy gondolom, hogy a keretünk számára a megyei első osztály még kicsit erős, de mint tudjuk, teher alatt nő a pálma, így minden meccs kellő súllyal fog rájuk nehezedni, ami reméljük töretlen fejlődést eredményez majd. Innentől kezdve már csak abban kell bíznunk, hogy sem sérülés, sem eltiltás hullám nem fogja sújtani a csapatot, mert annak beláthatatlan következményei lennének.

Heten távoztak, az U19-es Szegedi Mikeal együtt öten jöttek. Gyengült a keretünk?

Nem gyengültünk, hiszen, akik távoztak, azok ugyan hasznos, de nem meghatározó tagjai voltak a csapatnak. Volt, aki a kevés játéklehetőség és volt, aki munkahelyi elfoglaltság miatt döntöttek a távozás mellett. Úgy érzem, hogy minőségben nem gyengültünk, de a játékosok csökkenő száma befolyással lehet a szezonunkra.

Veretlenül nyertünk egy több hétvégén keresztül zajló felkészülési tornát, ami mindenképpen elismerésre méltó, viszont felmerülhet az emberben, hogy kellően erős csapatok ellen játszottunk-e?

A cél az volt, hogy minden hétvégén játszunk egy tétmérkőzést, ami meg is valósult, bár tény, hogy közben kiderült, hogy nem minden csapat ütötte meg azt a szintet, amely ellen érdemes küzdeni, hiszen nem késztettek minket igazán nagy erőbedobásra. Ettől függetlenül csapatunk egy hét mérkőzéses tornán tudott első lenni, ami előtt meg kell emelni a kalapot és ezután kellő önbizalommal kell várni a bajnokságot.

Milyen Maglódi csapatra számíthatnak a szurkolók tavasszal?

Alapvetően minden mérkőzésen pontot, vagy pontokat szándékozunk szerezni. Azokon a találkozókon, ahol esélyesebbnek számítunk, ott természetesen dominálni akarunk, míg a nálunk előrébb tartó csapatok játékához próbálunk alkalmazkodni és abból a lehető legtöbbet igyekszünk kihozni.

U14farsang.jpg

Partnereink