UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK: 11. forduló

Kitűnő játékkal győzelmet arató U19-es csapatunk továbbra is őrzi első helyét.

A paprikás hangulatú szeptemberi találkozót követően ezúttal hazai pályán találkoztunk a Sülysáp csapatával. A két hónappal korábbi összecsapás izgalmaival azonban most nem kellett szembesülnünk, ugyanis igen hamar, mindössze negyed óra alatt három gólos előnybe kerültünk, amely után könnyedebb játék is elég volt a győzelem megszerzéséhez. U19-es csapatunknak már csak egy, Isaszeg elleni meccse van hátra ősszel, mert azt követő fordulóban szabadnapos lesz. U16-os csapatunk Abonyba látogatott, ahol a játékkal elégedett volt Lévai Csaba edző, de a góllövőlistát már most 53 góllal vezető Balogh Krisztiánnal nem bírt csapatunk.

Megyei I. osztály, Kelet, 11. forduló:

U19 MAGLÓDI TC - SÜLYSÁP KSK 5 - 1 (3 - 0)

Maglód, Kertész Károly Stadion, jv: Soós K. (Pallai P.)

gól: Berta B. 2, Pilny M. 2, Gruber B. ill. Nagy G.

sárga lap: Gyöngyösi B.

 

Maglódi TC: Nagy Cs. - LEIDÁL M., Gyuga O. (Kovács B. 64p), Szász B. (Kecskeméti Á. 46p), Gruber B., Merczel Z., BENCSIK R., GYÖNGYÖSI B., Szegedi M. (Fischer P. 46p), PILNY M., Berta B. (Fábián D. 75p)

 

Filácz Imre (edző, Maglódi TC): Az idény eddigi legjobb játékával, megérdemelt győzelmet arattunk. Örömteli, hogy újra nagy létszámban tudtunk megjelenni a találkozón.

Fedeles József (edző, Sülysáp KSK): Gyenge első félidő után a második játékrészben kicsit magunkra találtunk, de nem sikerült szorossá tenni a mérkőzést. (forrás: Sportszelet újság)

-----

Megyei II. osztály, Délkelet, 11. forduló:

U16 KID FC-ABONY - MAGLÓDI TC 6 - 1 (4 - 0)

Abony, jv: Kacsó I.

gól: Balogh K. 2, Palcsó V., Tóth Á., Jónás R., Papellás P. (öngól) ill. Szabó S.

sárga lap: Kaló B., Balogh K. ill. Skultéty D., Szabó S., Kanalas K., Bajor T.

Maglódi TC: Morocz I. (Kormány B. 60p) - Muhi V., Gulás M., Papellás P., Skultéty D., Greskó L., SLEZÁK G., Kanalas K., Szabó S., Teiner G., Bajor T.

 

Lévai Csaba (edző, Maglódi TC): Az eredmény ugyan nem túl hízelgő a számunkra, de el kell mondanom, hogy mióta átvettem a csapatot, azóta most játszottunk a legjobban. Nagyon sok gyakorolt dolgot vissza láttam a srácoktól, ami egyértelműen a fejlődésünket mutatja. Mezőnyben teljesen egyenrangú ellenfelei voltunk az Abonynak, viszont a góllövőlistát vezető, és most is csaknem minden találatból valamilyen módon résztvállaló Balogh Krisztiánnal mindenképpen erősebb ellenfelünk kerete. Ki kell emelnem Slezák Gergőt, aki a csapat ragyogó "karmesterének" bizonyult. Azt sajnálom csak, hogy a találkozó utolsó 10-15 percét elszórakoztuk. Bízom benne, hogy a hátralévő két idei meccsünket sikerrel vesszük majd!

 

 

U1416MTCnevvel.jpg

Partnereink