FUTSAL CSAPATUNK ALAKULÁSVAL FOGLALKOZIK A SAJTÓ

A Sportszelet újság szeptember 4-i száma megszólaltatta Merczel Jánost, futsal csapatunk vezetőjét az indulás hátteréről.

Szerző: Kovács Krisztián.

A 2015/2016-os felnőtt futsal bajnokságban újabb Pest megyei csapattal bővült az NB II, Keleti csoportjának mezőnye, mégpedig a Maglódi TC-vel. Mint azt Merczel János (képünkön), a csapat megálmodója, létrehozója, támogatója, szervezője és technikai vezetője – egyszóval a mindenese – lapunknak elmondta, többéves közös gondolkodás eredménye volt, hogy Maglódon is „felüsse a fejét” a futsal, és mostanra jött el a konkrét megvalósításnak, illetve a gyakorlatba való átültetésének az ideje. Az NB III-ból az idei nyáron a megyei I. osztályba kieső nagypályás gárda melletti együttélés és párhuzamosság nehézségeiről, illetve könnyebbségeiről is beszélgettünk a futsalcsapat „szülőatyjával” Merczel Jánossal.

 

Gondolom, nem hirtelen ötletből vezérelve pattant ki a fejéből: márpedig ősztől futsalcsapata is lesz majd a településnek!

Természetesen nem – kezdte a beszélgetést Merczel János. – Több éve agyaltunk és ötleteltünk ezen a dolgon. Igazából azokra az időkre nyúlik vissza, amikor még Baranyai Pál volt a nagypályás csapatunk edzője. Rajta kívül nagy hatással volt a mostani dolgokra Madarász János, Lódi Tamás – és ide sorolhatjuk még Weisz Tamást is -, hiszen akkoriban elsősorban ők fémjelezték a futsalt, ráadásul nálunk a nagypályás csapatban is szerepeltek. Akkoriban sokat jártam velük Gödöllőre kispályás meccsekre, illetve sokfelé teremtornákra is, és nagyon megtetszett a dolog. Lényegében ekkor és innen jött a gondolat, hogy mi lenne, ha Maglódon is megpróbálnánk ugyanezt.

 

Nyilván egy vadonatúj csapatnak soha nem könnyű a semmiből összetoboroznia játékosokat.

Persze, a kezdés nehézségeivel, gondjaival és örömeivel természetesen nekünk is meg kellett és kell küzdenünk, elvégre több helyről kellett összeszedegetnünk játékosokat a futsalcsapatunkhoz. Bahatárolt volt a mozgásterünk, hiszen főleg olyanok jöhettek számításba, vagy már évek óta nem szerepeltek és újrakezdik ebben a szakágban, vagy teljesen „zöldfülűek” még, magyarán nem is játszottak futsalt. Persze olyanok is akadtak, akik a maglódi „megye-egyes” keretünk tagjaiból kerülnek ki.

 

Jó is, hogy ezt említi. Mekkora lesz majd az „átfedés” a két gárda között?

Nagyjából olyan ötvenszázalékos.

 

Nem fog gondot okozni a szereplésükben ez a párhuzamosság?

Nem, legfeljebb csak az öregfiúkéval, hiszen hétfőnként, este 8 órától lesznek Gyömrőn a hazai futsal bajnokik, és ugyanezen a napon játszanak majd az öregfiúk. Ez leginkább három játékosunkat, Gál Józsefet, Lukács Bálintot és Szirtesi Attilát érinti, de ők majd felmentést kapnak az aznapi edzés alól.

 

Gyömrőn lesz tehát a futsalcsapatuk „hazai” pályája. Van esetleg arról szó, hogy valamikor a nem is olyan távoli jövőben Maglódon fogadhassák majd az ellenfelek?

Igen. Van ígéretünk a helyi önkormányzattól arra vonatkozóan, hogy három-négy éven belül egy új szrnnyal bővítenék az iskolát. Ez feltétlenül előrelépés lenne. Addig viszont Gyömrőn béreljük majd a sportcsarnokot.

 

Edzéseket is tartanak a kispályások, vagy csak a hétfői meccsekre jönnek majd össze?

A tervek szerint heti egy tréningünk lesz.

 

Ki lesz a csapat edzője?

Ezt a feladatot alighanem jómagam vállalom fel. Németh Gusztáv barátom pedig emellett rengeteget segít a futsalcsapat mellett, szervezési feladatokat lát el, sokat köszönhetek neki, hogy most itt tartunk.

 

Netán megcsináltatja magának a versenyengedélyt is?

Igen, de csak akkor fogok játszani ha az eredmény ezt lehetővé teszi.

 

Lehet, hogy naivitás ilyet kérdezni, de mennyire ismerik leendő ellenfeleiket a Keleti csoportban?

Semennyire. Teljesen új még mindenki, mind a mezőny, mind pedig a közeg a számunkra, és mi is nyilván azok vagyunk a többieknek. Újoncként tisztában vagyunk vele, hol a helyünk, de ettől függetlenül nem ijedünk meg senkitől sem.

 

Mindezek ismeretében milyen célokat tűztek ki első, induló évükben?

A cél a tisztes helytállás. Azt hiszem, jelen pillanatban többet nem is kívánhatunk.

 

A harmadosztályból az idei nyáron volt kénytelen búcsúzni a csapatuk. Éppenséggel nem kezdték túl fényesen a a Pest megyei I. osztályú nagypályás szezont sem. Itt milyen elképzelésekkel vágtak neki a bajnokságnak?

Ami engem illet, úgy vagyok vele, hogy nyerjük meg a bajnokságot, ha lehet. Sokan azt mondják, hogy a középmezőny lehet a reális, de ha így mész neki egy szezonnak, akkor abból a végén tutira az alsóház fog megvalósulni, ezt pedig mindenáron szeretnénk elkerülni. Az a lényeg és a legfontosabb, hogy nyerjünk meg minél több meccset, abból nagy baj már nem lehet.

 

Kit tart esélyesnek a bajnoki címre a Pest megyei I. osztályban?

Szerintem a Vecsés számít egyértelmű favorítnak.

 

Futsal csapatunk első bajnoki mérkőzést szeptember 14-én, hétfőn játsza az Energia SC Gyöngyös csapata ellen Gyömrőn, este 20 órától.

U212015.jpg

Partnereink