FUTSAL U18: MEGNEHEZÍTETTÜK A BRONZÉRMES DOLGÁT

Elmúlt hétvégén futsal utánpótlás csapatunk azt a harmadik helyezett Gyöngyöst fogadta, amelytől januárban tíz gólt kapva, hatgólos vereséget szenvedett. Sajnos most is jobbnak bizonyult ellenfelünk, de a sokáig nyílt találkozó csak az utolsó tíz percben dőlt el. Csapatunk utolsó mérkőzését vasárnap játsza, amikor a sereghajtó, Kőbánya együttesét fogadja Gyömrőn.

Fiú Futsal NB I., Keleti csoport, 17. forduló:

MAGLÓDI TC - ENERGIA SC GYÖNGYÖS 2 - 4 (1 - 1)

Gyömrő, jv: Liebhardt A., Molnár Cs. (Antal M.)

gól: Kertész Z., Csőke A. ill. Ludányi G. 2, Bakó P., Csernyik O.

Maglódi TC: Buzás D. - Kertész Z., Csőke A., Szőke Á., Méhes D. csere: Hegedűs B.

 

Haffner György (vezetőedző, Maglódi TC):  Vasárnap délelőtt hazai pályán újabb bajnoki mérkőzést sikerült lejátszanunk az Energis SC Gyöngyös korosztályos csapatával. Az téli idegenbeli mérkőzésen, a szünetben már 6-0 vezetett ellenünk, az akkor még a bajnokság éllovasa csapata, ezért komoly koncentrációt, és taktikai fegyelmet követelt meg tőlünk ez a mérkőzés. A srácok hozzáállását dicséri, hogy az első félidőben egy gyors gólváltás eredményeképpen 1-1-es állással mehettünk pihenni a szünetben. A második félidőben ellenfelünk megmutatta, hogy évek óta miért is tartózkodik a futsal utánpótlás élvonalához a Gyöngyös, mivel háromgólos előnyre tettek szert, amire mi, csak egy érdemi góllal tudtunk válaszolni, ami alapján 2-4 vereséget szenvedtünk. A mérkőzés krónikájához szorosan hozzátartozik, hogy ellenfelünk kapusa szenzációs napot fogott ki, és vagy ő, vagy a kapufa mentette meg csapatát a góltól. Gratulálok a Gyöngyös futsal csapatának és Berkes Laci barátomnak, mert igazolták a labdarúgás alap törvényét, mindig az győz, aki több gólt lő, mint amennyit kap! Csaptunk játékosait is maximális dicséret illeti, és büszke vagyok rájuk, mert ha a korosztály egyik legerősebb játékerejét képviselő csapata ellen már most, pályafutásuk első futsal bajnokságában képesek irányítani a játékot, helyzeteket kialakítani, fegyelmezetten és taktikusan védekezni, akkor úgy gondolom mindannyiuk számára komoly jövőkép lehet a futsal!

U7.jpg

Partnereink