FUTSAL FELKÉSZÜLÉS: AZ NB 1-ES VESZPRÉMMEL IS MEGMÉRKŐZTÜNK

Futsal csapatunk két edzőmérkőzéssel hangolt az NB 2-es bajnoki nyitányra. Előbb Gyömrőn végeztünk döntetlenre az ugyancsak másodosztályú Kecskeméttel, majd az NB 1 egyik élcsapatához a Veszprémhez látogattunk.

Felkészülési mérkőzéseken:

MAGLÓDI TC - SCOREGOAL KECSKEMÉT FC 4 - 4 (3 - 1)

A mérkőzés összefoglalója: ITT

---

1. FC VESZPRÉM - MAGLÓDI TC 9 - 4

 

Németh Gusztáv (csapatvezető, Maglódi TC): Az nb 1 élmezőnyébe tartozó Veszprém együttesével játszottunk, akik a nyáron jelentősen megerősödtek új igazolásaik révén, így várhatóan a bajnoki címért küzdenek majd. Az nb2-s felkészülésünkben igen nagy hasznát vettük a 3x25 perces mérkőzésnek. Az első harmadban nagyon gyorsan szembesültünk, hogy a tempó sokkal naggyobb mint, amit az nb3-ban megszoktunk. Tíz percig tudtuk tartani ellenfelünket, ám utána pont a sebességkülönbségnek és agresszív letámadásnak köszönhetően négy gólt kaptunk. A második harmadban már sokkal jobban felvettük a tempót, melynek következtében már gólokat is rúgtunk, de a védekezési hibákat kegyetlenül büntette nb1-s ellenfelünk. Ebben a harmadban 3:2 lett az eredmény a hazai csapatnak. A harmadik etapot már teljesen egyenlő félként játszottuk végig, sőt 2:0-ra vezettünk is. A Veszprém 5:4 elleni játékra vàltott, amit sokáig jól tartottunk, ám a vége 2:2 lett. Köszönjük a Veszprémnek a lehetőséget, rengeteget tanultunk, aminek nagy hasznát fogjuk venni az nb2-s bajnokságban!

U14masodik.jpg

Partnereink