UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK

Utánpótlás együtteseink elmúlt mérkőzései ismét vegyes képet mutatnak. U19-es gárdánk elszenvedte első rájátszásbeli vereségét. Tartalékos csapatunkon az utolsó húsz percben tudtak felülkerekedni a pilisi fiatalok. Az U17 viszont kiütéses győzelmet aratott az egyik közvetlen riválisa, a Diósd felett és miután pontot veszített a Vecsés, rögtön élre is álltak a megyei első osztályú pontvadászatban. Újra győzött U14-es csapatunk is, amely most a Ferihegy vendégeként tudott négy góllal nyerni és egyre jobban zárkózik a középmezőnyhöz. U13-as csapatunk igen "megtermett" ellenféllel, az Aszód együttesével találkozott szombaton. Fiataljaink szépen helytálltak, jobban játszottak ellenfelüknél, de ez most kevés volt, így a hazaiak egy számukra szerencsés gólnak köszönhetően megkaparintották mind a három pontot.

U19-es bajnokság, II. osztály, A-csoport 5. forduló:

PILIS - MAGLÓD-HELLOPARKS 3 - 0 (0 - 0)
Pilis, jv: Szántó L. (Berkes I.)

gól: Gyebnár A., Szegedi M., Cséke Z.

Maglódi TC: Szakál K. - Borsi Z., Nádházi P., Szászi D., Osvalda G., Borsi M. (Szilágyi B. (Neményi B. 74p), Földváry V., Lászlóffy G. (Ofella G. 55p), Kádár D. (Piller B. 91p), Ernhöffer M.

Balogh Sándor (edző, Maglódi TC): Elsősorban szeretnék gratulálni az ellenfelünknek! Tudtuk jól, hogy egy erős csapathoz fogunk érkezni, tudtuk azt, hogy más lesz, mint az őszi mérkőzés, mivel új edzővel és több jó játékossal erősítettek a télen. Sajnos beigazolódott, hogy 90 percet nem lehet kivédekezni, nagyon sok hiányzó játékosunk volt, számszerint nyolc, ami majdnem egy kezdőcsapat. Hetven percig bírtuk a nyomás, de nem tudtunk kellően frissíteni, ugyanis a kispadon ülő játékosaink hosszú kihagyás után tértek vissza erre a mérkőzésre. Remélem minél előbb felépülnek a hiányzók és újra versenybe lehetünk.

---

U17-es bajnokság, I. osztály, B-csoport, 5. forduló:

MAGLÓD-HELLOPARKS - DIÓSD 5 - 0 (2 - 0)
Maglód, Kertész Károly Stadion, jv: Berendi T. (Meiszterics L.)

gól: Kiss K. 2, Pápa R. 2, Kovács Bálint

Maglódi TC: Molnár Zs. (Nagy Zs. 73p) - Pápa N., Karajos K. (Nagy Balázs 55p), Matók B., Lengyel R., Pápa R., Kovács Bálint, Kovács Barnabás (Nagy Botond 73p), Kiss K., Béres A. (Szémann B. 52p), Gyenes G.

Baranyai Pál (edző, Maglódi TC): Sokkal jobban akartuk a győzelmet, mint ellenfelünk, így teljesen megérdemelten szereztük meg a három pontot.

---

BLSZ U14-es 3/4 pályás bajnokság, 1. csoport, 17. forduló:

FERIHEGY VECSÉS - MAGLÓD-HELLOPARKS 0 - 4 (0 - 1)
Vecsés, jv: Kullai I.

gól: Béres G. 2, Balogh M., Molnár Botond

Maglódi TC: Vass M. - Németh L., Ochtinszki T., Irsán L., Béres G., Kovács K., Molnár Bálint, Molnár Botond, Balogh M. cserék: Herendi B., Balog B.

Szilágyi Zsolt (edző, Maglódi TC): Az első félidőben kicsit bent maradtunk az öltözőben. Látszódott a csapaton, hogy egy nehéz iskolai nap után kell lejátszani a mérkőzést. Az ellenfelünket odaszögeztük a saját térfelükre, mégsem tudtunk csak egy gólt rúgni. A félidőben helyre kellett rakni a csapatot, mert félő volt, hogy egy kontra megpecsételheti a sorsunkat. Szerencsére sikerült. A második félidőben már helyenként tetszetős játékkal bizonyítottuk, hogy jobbak vagyunk ellenfelünknél, és hogy a mai mérkőzésről győztesen távozhatunk. Két ellentétes félidőt produkáltunk, amit a jövőben nem engedhetünk meg! A végig sportszerűen küzdő Ferihegynek további sok sikert kívánok!

---

U13-as bajnokság, II. osztály, B-csoport, 5. forduló:

ASZÓD - MAGLÓD-HELLOPARKS 1 - 0 (0 - 0)
Aszód, jv: Cserni T.

gól: Mihály K.

Maglódi TC: Varga A. - Szilágyi Sz., Vertetics Á., Herendi B., Tóth R., Forgó B., Gyurina M., Varga M., Gyüre M. cserék: Kovács L., Haszán M., Vágó Zs., Ombodi Sz., Nándori R.

Goran Kopunovic (edző, Maglódi TC): Ez egy jó bajnokság! Erre számítottam, hogy ilyen mérkőzéseket fogunk játszani és örülök, hogy be is igazolódott. Sajnos egy potyagól miatt pont nélkül jöttünk haza Aszódról. Hiába irányítottuk a találkozót, helyzetek sorát dolgoztuk ki, mindent kihagytuk ezen az összecsapáson, de a játékosokat csak dicsérni tudom. Elégedett vagyok a hozzáállással, az akarattal, a mentális felkészültségünkkel és legfőképpen a mutatott játékunkkal. Előfordul, hogy a szerencse nem áll csapat mellé, a mostani ilyen mérkőzés volt. Ezt is el kell tudnunk fogadni! A mostani játékunkat szeretném látni a későbbiekben is és biztos vagyok benne, hogy a gólok is fognak majd jönni hozzá. Jó úton vagyunk és ilyen meccsek kellenek! Gratulálok a csapatnak.

aCZTCZuKm3fX6mhr00gSALbQ3i0bOcNqL49KeoJT___responsive_762_567.jpg

Partnereink