KÉT BRONZÉREM A HAZAI RENDEZÉSŰ REMÉNYSÉGEK TORNÁJÁRÓL

Szombaton a nyaralósi sportcsarnokban két korosztály számára rendezett teremtornát egyesületünk. U14-ben és U16-ban is a harmadik helyen végeztek csapataink.

Maglódi TC U14: állnak: Mislai Fruzsina, Katona Roland, Fekete Dániel, Petri Norbert, Tomka Olivér, Nagy Dominik

guggolnak: Nyilas Levente, Berényi Kristóf, Szarka Dávid, Szemők Levente, Ofella Gergő

Az U14 mezőnyében az utolsó pillanatban sajnos lemondta a részvételt a Gyáli Lurkó csapata, így a tervezett öt helyett csak négy csapat feszült egymásnak. Az első találkozónkon az Ecser csapata ellen nem túl jó helyzetkihasználással, de magabiztos győzelmet arattunk, majd a fizikálisan sokkal erősebb, csak 2003-asokból álló Ikarus csapata ellen, az mérkőzés elején túl nagy előnyt adtunk ellenfelünknek. Később ugyan javult a játékunk, de felzárkózni nem tudtunk riválisunkhoz. A Gyömrő elleni, ezüstéremért zajló csajában a gyorsan két gólos hátrányba kerültünk, amit fegyelmezett játékkal ledolgoztunk és ugyan többször is eldönthettük volna a találkozót, végül mégis ellenfelünk tudott újabb gólt szerezni. A csapatott mindenképpen elismerés illeti, hiszen ebben formában először játszott együtt a keret. Külön ki kell emelni a korosztálynál két évvel fiatalabb kapust, Nyilas Leventét, aki az egész torna folyamán számtalan bravúrt bemutatva együttesünk vezéregyénisége volt.

Reménységek Tornája 2017, Maglód, U14

Maglódi TC - Ecser SE 2 - 0 g: Ofella G., Nagy D.

Ikarus BSE - UFC Gyömrő 1 - 0

UFC Gyömrő - Ecser SE 4 - 1

Maglódi TC - Ikarus BSE 1 - 5 g: Berényi K.

Ecser SE - Ikarus BSE 0 - 7

Maglódi TC - UFC Gyömrő 2 - 3 g: Berényi K. 2

végeredmény: 1. Ikarus BSE 9p., 2. UFC Gyömrő 6p, 3. Maglódi TC 3p, 4. Ecser SE 0p

---------

Maglódi TC U16, állnak: Kovács Gergő, Greskó Levente, Slezák Gergő, Lévai Csaba (edző), Fekete Kristóf, Teiner Gergő, guggolnak: Szarka Dávid, Fekete Dániel, Juhász Dániel, Márkus Csaba

U16-ban már minden csapat megérkezett, így több mérkőzésen dőlt el a győztes sorsa. Betegségek miatt kicsit tartalékos, szükségkapussal felálló Lévai-legénység jól kezdte a tornát, hiszen 3-2-re legyőzte a Tápióság együttesét, majd a futsalosokból álló Kastélydombi SE-vel nagy csatában 2-2-re végeztek. Sajnos az Aszód elleni találkozón kicsit visszafogottabbra sikerült a játékunk, ami újabb döntetlent ért. Végül az addig gólt sem kapó Péteri ellen -hasonlóan az U14-hez- belealudt a mérkőzés elejébe a csapat és négy gólos hátrányba kerültünk. Slezák Gergő vezetésével ugyan két gólt lefaragott a gárda különbségből, de a Péteri győzelme így is teljesen megérdemelt volt. A torna legjobb maglódi játékosa Kovács Gergő lett.

 

Reménységek Tornája 2017, Maglód, U16

Maglódi TC - Tápióság KSK 3 - 2 g: Slezák G. 2, Kovács G.

Aszód FC - Péteri KSK 0 - 3

Maglódi TC - Kastélydombi SE 2 - 2 g: Teiner G. 2

Tápióság KSK - Aszód FC 3 - 3

Péteri KSK - Kastélydombi SE 2 - 0

Maglódi TC - Aszód FC 1 - 1 g: Teiner G.

Péteri KSK - Tápióság KSK 5 - 0

Kastélydombi SE - Aszód FC 3 - 0

Maglódi TC - Péteri KSK 2 - 4 g: Slezák G., Juhász D.

Kastélydombi SE - Tápióság KSK 8 - 0

végeredmény: 1. Péteri KSK 12p, 2. Kastélydombi SE 7p, 3. Maglódi TC 5p, 4. Aszód FC 2p, 5. Tápióság KSK 1p

U13 csapatkep.jpg

Partnereink