Az elmúlt időszakban több versenyzőnk is megméretette magát a különböző korosztályos és minősítő versenyeken. - kezdte a beszélgetést az augusztus 20-án Kertész Károly-díjjal kitüntetett Ádám László szakosztályvezető. A legnagyobb sikerünket a Budapesten megrendezett Palota Kupán értük el, ahol versenyzőink egy ezüstérem (Gerő Dániel) mellett, hat (Aranyos Anett Tünde, Meizl Máté, Szabó Bence, Kaltenecker Máté, Ondok Richárd, Hegymegi Sándor) aranyéremet szereztek. Jelenleg a legtöbb figyelem két versenyzőnkre irányul, hiszen Meizl Máté a fiúk, míg Aranyos Anett Tünde a hölgyek mezőnyében alkotott maradandót. Máté az 56 kilogrammosok között immár felnőtt magyar bajnoknak vallhatja magát. Az egyéni csúcsát megközelítve 174 kilós összteljesítménnyel állhatott a dobogó legfelső fokára, de a már említett Palota Kupán kívül élen végzett a Messzi István Emlékversenyen és a Suzuki Kupán is. Anett a felnőtt magyar bajnokságon juniorként indulva a 10. helyen végzett ugyan, de a junior országos bajnokságon harmadik lett, ami annak fényében, hogy nemrégen csatlakozott hozzánk igen szép teljesítménynek számít. Az ő munkabírása és szorgalma példaértékű lehet mindenki számára. Óvatosan ugyan, de meg merem kockáztatni, hogy ha a fejlődése ilyen ütemben halad, jövőre akár a női válogatottba is bekerülhet. Összességében tehát elmondhatjuk, hogy felkészüléseket jól végeztük, hiszen az eredmények mindenképpen minket igazolnak.  A kihívásoknak ezzel még nincs vége, hiszen készülünk egy november 20-ai minősítő versenyre és a december elején megrendezésre kerülő serdülő és ifjúsági magyar bajnokságra. A sikerek mellett a keretünket érintő rossz hírekről is be kell, hogy számoljak.  A legutóbbi beszámolóm alkalmával sajnálatomat fejeztem ki azért, mert az egyik legtehetségesebb versenyzőnk Gulás Gábor felhagyott karrierjével. Rövid idő után mégis bejelentkezett nálunk, aminek termész etesen nagyon örültünk. Hamarosan két versenyen el is indítottuk, amiken helyezett is volt, sőt egyéni legjobbját is megjavította, ám ezek után újra úgy döntött, hogy felhagy a versenyzéssel, amit mind a szakosztályt tekintve, mind emberileg nagyon sajnálunk. A másik, ha lehet mondani nagyobb és váratlanabb érvágás a válogatott keretben is számításba vett Vincze László, aki folyamatosan bizonyította, hogy szupertehetséges fiatalember, akinek a teljesítménye és eredményei is Magyarország élmezőnyébe tartoznak. Sajnos családi és munkahelyi problémákra hivatkozva nem tudta azt a munkát elvégezni, amit a szakosztály, illetve mi, edzőnk elvárnánk. Az elmúlt hétvégén lezajlott magyar bajnokságon sem vett részt, ahol játszi könnyedséggel lehetett volna magyar bajnok akár 77, akár 85 kilogrammban is, de nélküle rendezték meg a versenyt. Nagyon bízunk benne, hogy hamarosan rendeződnek a dolgai és visszatér hozzánk. A létszámunk ettől függetlenül stabilnak mondható, hiszen az utóbbi időben is lett egy-két új tagunk, így a főiskolai és egyetemi magyar bajnokságokon is több versenyzővel indulhatunk majd a későbbiekben.

 

Eredmények:

Felnőtt OB 2015, Tatabánya, férfi 56 kg
1. Meizl Máté (Maglód) szakítás: 79kg, lökés: 95kg, összteljesítmény: 174kg
2. Mező Gábor (Haladás VSE) szakítás: 75kg, lökés: 90kg, összteljesítmény: 165kg
3. Orsós Richárd (Tamási) szakítás: 70kg, lökés: 89kg, összteljesítmény: 159kg

Felnőtt OB 2015, Tatabánya, női 63 kg
1. Nagy Nikolett (Ózd) szakítás: 75kg, lökés: 95kg, összteljesítmény: 170kg
2. Németh Gyöngyi (Rekard) szakítás: 60kg, lökés: 82kg, összteljesítmény: 142kg
3. Rigler Fanni (Soroksár) szakítás: 63kg, lökés: 79kg, összteljesítmény: 142kg

10. Aranyos Anett Tünde (Maglód) szakítás: 44kg, lökés: 56kg, összteljesítmény: 100kg

Palota Kupa 2015, Bp., férfi ifjúsági 56 kg
1. Meizl Máté (Maglód) szakítás: 75kg, lökés: 96kg, összteljesítmény: 171kg

Palota Kupa 2015, Bp., férfi ifjúsági 77 kg
1. Szabó Bence (Maglód) szakítás: 80kg, lökés: 105kg, összteljesítmény: 185kg

Palota Kupa 2015, Bp., férfi ifjúsági 94 kg
1. Kaltenecker Máté (Maglód) szakítás: 59kg, lökés: 70kg, összteljesítmény: 129kg

Palota Kupa 2015, Bp., férfi felnőtt 69 kg
1. Ondok Richárd (Maglód) szakítás: 70kg, lökés: 96kg, összteljesítmény: 166kg

Palota Kupa 2015, Bp., férfi felnőtt 77 kg
1. Hegymegi Sándor (Maglód) szakítás: 90kg, lökés: 120kg, összteljesítmény: 210kg

Palota Kupa 2015, Bp., férfi felnőtt 94 kg
2. Gerő Dániel (Maglód) szakítás: 75kg, lökés: 85kg, összteljesítmény: 160kg

Palota Kupa 2015, Bp., női junior 69 kg
1. Aranyos Anett Tünde (Maglód) szakítás: 37kg, lökés: 48kg, összteljesítmény: 85kg

Suzuki Kupa 2015, Ózd, férfi ifjúsági 62 kg
1. Meizl Máté (Maglód) szakítás: 80kg, lökés: 98kg, összteljesítmény: 178kg

Messzi István emlékverseny 2015, Kecskemét, férfi ifjúsági 62 kg
1. Meizl Máté (Maglód) szakítás: 73kg, lökés: 95kg, összteljesítmény: 168kg

Messzi István emlékverseny 2015, Kecskemét, férfi ifjúsági +94 kg
3. Gulás Gábor (Maglód) szakítás: 91kg, lökés: 111kg, összteljesítmény: 202kg

Junior OB 2015, Kecskemét, férfi 62 kg
3. Meizl Máté (Maglód) szakítás: 78kg, lökés: 100kg, összteljesítmény: 178kg

Junior OB 2015, Kecskemét, férfi 77 kg
6. Szabó Bence (Maglód) szakítás: 80kg, lökés: 105kg, összteljesítmény: 1858kg

Junior OB 2015, Kecskemét, női 63 kg
3. Aranyos Anett Tünde (Maglód) szakítás: 41kg, lökés: 51kg, összteljesítmény: 92kg

Műegyetem Kupa 2015, Bp, férfi serdülő +85 kg
4. Farkas Ádám (Maglód) szakítás: 48kg, lökés: 58kg, összteljesítmény: 106kg

Műegyetem Kupa 2015, Bp., férfi ifjúsági 62 kg
1. Meizl Máté (Maglód) szakítás: 80kg, lökés: 103kg, összteljesítmény: 183kg

Műegyetem Kupa 2015, Bp., férfi ifjúsági 77 kg
1. Aranyos Kornél (Maglód) szakítás: 65kg, lökés: 80kg, összteljesítmény: 145kg

Műegyetem Kupa 2015, Bp., férfi 77 kg
5. Kovács Péter (Maglód) szakítás: 55kg, lökés: 75kg, összteljesítmény: 130kg

U7.jpg

Partnereink