KISNÉMEDIT FOGADJUK SZOMBATON A KUPÁBAN

undefinedA Magyar Labdarúgó Szövetség átszervezte a Magyar Kupa küzdelem sorozatát, így az összes első osztályú csapat a főtáblára került, igaz csak a Pest megyei ágra. A 16 kötelező induló mellett megyei másod, illetve harmadosztályból is lett nevező, bár onnan nem volt előírás. 31 együttes állt rajthoz (a Táborfalva erőnyerő), akik most hétvégén, majd szerdánként mérkőznek meg kiesés rendszerben az országos főtábláért. Csapatunk egyébként a Pest Megyei Kupában is érdekelt lesz majd a későbbiekben.

A szombati első fordulóban azt a Kisnémedit fogadjuk, akik ellen tavasszal bajnoki mérkőzésen győzni tudtunk, igaz akkor még CSO-KI néven versenyeztek. Igazán jó erőpróba lesz a találkozó, hiszen az első bajnoki előtt hozzánk hasonlóan első osztályú alakulattal találkozhatunk immár tétmérkőzésen.

Magyar Kupa, Pest Megyei ága, 1. forduló

2016. augusztus 6., szombat, 17:00

MAGLÓDI TC - KISNÉMEDI

Maglód, Kertész Károly Stadion

jv: Fodor Zs. (Szántó L., Lamos B.)

 

További mérkőzések:

Dunabogdány SE – Halásztelek FC
Pomáz-ICO SE – Pilisszentiván SE
Törökbálinti TC – Százhalombattai TC
Tököl VSE – Viadukt SE-Biatorbágy
Piliscsaba SE – Budakalászi MSE
Városi SE Dunakeszi – Taksony SE
Inárcs VSE – Nagykőrösi Kinizsi FC
Tápiószecső FC – Nagykáta SE
Zsámboki SE – Valkó KSK
Őrbottyán KSE – Gödöllői SK
Tatárszentgyörgyi KSKE – Pilisi LK-Legenda Sport
UFC Gyömrő – Vecsési FC
Verőce SE – Tura VSK
Dunakeszi Vasutas-Garvittax – Üllő SE
A Táborfalva KSE erőnyerő.

aCZTCZuKm3fX6mhr00gSALbQ3i0bOcNqL49KeoJT___responsive_762_567.jpg

Partnereink