A HÉTVÉGE PROGRAMJA (NAGYKÁTA - MAGLÓDI TC):

undefinedNagykáta napokat tartunk a héten, hiszen három csapatunk is találkozik a piros-fehérekkel. Az első fellépés már hétfőn meg volt, amikor a futsal csapatunk 10-1-es győzelmet aratott 'kátán. A következő két összecsapás vasárnap lesz. Az U19 Maglódon, míg a felnőtt idegenben ütközik meg ellenfelével.

A nagykátai labdarúgás az egyik legsikeresebb évét éli, hiszen idén a másodosztály megnyerése mellett a Pest Megyei Kupát is elhódították. A megyei első osztályban már kicsit döcög a szekerük, de az Üllő, a Törökbálint és a Tura legyőzésével már így is kilenc pont áll a nevük mellett. Az elmúlt hetekben mutatott eredményeink inkább hasonlítanak egy bináris kódra (0010101010), mint egy focicsapat pontvadászatára, de zömében jól jöttünk ki a találkozókból, így ne keseregjünk. A hétvégén, kis túlzással, csak az a kérdés, ki rúgja az egyetlen gólt? A két osztály nem összehasonlítható, de érdekesség, hogy ebben az idényben már most több pontot szereztünk, mint tavaly egész évben.

Read More

2015.10.11. vasárnap 15:00, Pest megyei I. osztály, 9. forduló:

NAGYKÁTA SE (13.) - MAGLÓDI TC (7.)

Nagykáta

jv: Ducsai József (Kis Zsolt, Aux László)

honlapjuk: http://nagykatase.hu/

.

További program:

2015.10.11. vasárnap, Megyei II. osztály, Délkeleti csoport, 6. forduló:

10:00 U16 MAGLÓDI TC (4.) - PÉTERI KSK (8.)

Maglód, Kertész Károly Stadion

 

2015.10.11. vasárnap, Megyei I. osztály, Keleti csoport, 6. forduló:

12:00 U19 MAGLÓDI TC (2.) - NAGYKÁTA SE (4.)

Maglód, Kertész Károly Stadion

 

2015.10.12. hétfő, Öregfiúk bajnokság, Közép csoport, 7. forduló:

19:00 CSÖMÖR KSK (9.) - MAGLÓDI TC (10.)

Maglód, Kertész Károly Stadion

 

2015.10.12. hétfő, Férfi Futsal NBII., 5. forduló:

20:00 MAGLÓDI TC (8.) - CSENGER FUTSAL (3.)

Gyömrő, Tornacsarnok

285656753_4951200434989295_6087673656339598129_n.jpg

Partnereink