U21

U19: VERESÉG A RANGADÓN

U19-es korosztályunk csapnivalóan kezdte a tavaszt, melynek következményeképpen az első helyünket át kellett adni a minket üldöző riválisoknak. Az elmúlt vasárnap tétje az aranyért folytatot küzdelemben maradás volt, ahol viszont a Felsőpakonnyal szemben elvérzett a csapat. Jelentős lépéshátrányba kerültünk, de reméljük a hátralévő nyolc mérkőzésen sikerülhet még a felzárkózni, vagy talán még előzni is.

Bővebben: U19: VERESÉG A RANGADÓN

U19: PÉCELI POFON

NAGYON ÉRTÉKES PONTOKAT VESZÍTETTÜNK

Nyolc perc alatt két gólos hátrányba kerülő ifjúsági csapatunk, sajnos nem tudott visszajönni a mérkőzésbe, így az aranyéremért zajló csatában fontos pontokat hullajtott el. Vasárnap a jelenlegi listavezető Felsőpakony elleni találkozónak nagy tétje van...

Bővebben: U19: PÉCELI POFON

U19: MEGTÖRT A JÉG

A TÁPIÓSZECSŐ ELLEN VÉGRE NEM REMEGTEK MEG A LÁBAK

Ifjúsági csapatunk nem kezdte túl jól az évet, aminek következtében visszacsúszott a tabellán, így a Tápiószecső ellen már a dobogós helyezés volt a tét. Gólnélküli első játékrészt követően ugyan megszerezte a vezetést ellenfelünk, de Gruber Bálint góljainak köszönhetően végül fordítani tudtunk, majd Szász Richárd találta bebiztosította győzelmet, így Filácz Imre tanítványai csak rosszabb gólkülönbségük miatt állnak a második helyen az állovas Felsőpakony mögött.

Bővebben: U19: MEGTÖRT A JÉG

U19: VÁRAT MAGÁRA AZ ELSŐ GYŐZELEM

ŐSZI ELSŐ IFJÚSÁGI CSAPATUNK RENGETEG HELYZETET PUSKÁZOTT EL NAGYKÁTÁN

A hétközi, Pilis ellen elbukott rangadót követően a javítás reményében utaztak el fiataljaink Nagykátára. Erősen tartalákos csapatunk hiába került egy kiállítás miatt igen hamar emberelőnybe, a vezetést mégis riválisunk szerezte meg. Sok lehetőségünk akadt, akár fordíthattunk is volna, de a helyzetkihasználásunk katasztrófális volt. Ha a győzelem nem is, az egyenlítés végül a 88. percben összejött, de addigra Nagy Csaba kiállítása miatt mi is megfogyatkoztunk.

Bővebben: U19: VÁRAT MAGÁRA AZ ELSŐ GYŐZELEM

BERAGADT A RAJTNÁL AZ U19

ŐSZI ELSŐ IFJÚSÁGI CSAPATUNK NÉGYGÓLOS VERESÉGET SZENVEDETT A MÁSODIK HELYEZETT ELLEN

U19-es csapatunk már is egy rangadóval kezdte a tavaszi szezont, ahol hétközi mérkőzésen a második helyezett Pilis csapatát fogadtuk.

Már a találkozó elején lehetett látni, hogy sok idő telt el az őszi idényzáró óta, hiszen mind a két csapat rengeteg hibával játszott. A mezőnyben kiegyenlített játékot hozó első félidőben három védelmi megingásunkat is kihasználta ellenfelünk, amivel gyakorlatilag eldöntötte a három pont sorsát. Voltak ugyan lehetőségeink, de nem tudtunk élni velük. Több játékosunk is betegség után lépett pályára, ami természetesen kihatással volt a teljesítményükre és ezáltal a csapat játékára is. Fordulás után három perccel jött a negyedik pilisi gól is, ami után már csak az volt a cél, hogy becsülettel végig küzdjük a találkozót. A csereként beállt Vizi Richárd révén változott is a játékunk. Több volt a lendület, ami ígéretes helyzeteket is hozott, de két kapufán kívül csak az utolsó percben, büntetőből szerzett szépítő gólra futotta az erőnkből, immár 0-5 után. Nincs kétség afelől, hogy ifjúsági csapatunk sokkal-sokkal jobb annál, mint, amit ma mutatott. Már csak abban kell bíznunk, hogy mihamarabb megtalálja őszi önmagát...

 

Bővebben: BERAGADT A RAJTNÁL AZ U19

További cikkeink...

  1. 12. forduló
1830703
Ma
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összes
682646
0
682646
1148057
682646
0
1830703
Your IP: 54.196.208.187
2019-03-25 21:00:05
SzaboD2.jpg