U19: NAGYKÁTAI REMI UTÁN KIÜTÖTTÜK A PÉCELT

Ifjúsági csapatunk az elmúlt héten két mérkőzést is játszott. Csütörtökön Nagykátára utaztunk, ahol a hazaiak kérésének eleget téve korábbra hoztuk április 30-ára kiírt bajnoki találkozónkat. Sajnos a módosításból végül rosszul jöttünk ki, ugyanis kapus nélkül, pontosabban szükségkapussal kellett kiállnunk, ami a találkozó végén megbosszulta magát, hiszen hiába vezettünk két góllal, végül 2-2-vel zártuk az összecsapást. Vasárnap az orrunk alá sok borsot törő Pécel fogadtuk, amely ellen néhány hete fájó vereséget szenvedtünk. Nos, jelenthetjük, hogy a visszavágás sikerült. Fiatal játékosaink 6-1-el küldték haza ellenfelüket, mely után fontos lépést tettek a dobogóért folytatott harcban.


 

Megyei I. osztály, Kelet, 22. fordulóból előrehozott mérkőzésen:

 

U19  NAGYKÁTA SE - MAGLÓDI TC 2 - 2 (0 - 2)

 

Nagykáta, jv: Muhari G. (Mércse I. L.)

 

gól: Nemes D., Skultéti I. ill. Kiss P., Sengel T.

 

sárga lap: Óvári K., Fábián D.

 

Maglódi TC: Kecskeméti Á. - Györgylőrincz Zs., SZÁSZ B., Óvári K., Gruber B., MERCEL Z., Berta B. (Fábián D. 65p), SENGEL T., Hornyák M., Kiss P. (Szász R. 81p), Gyuga O.

 

 

Filácz Imre (edző, Maglódi TC): Nagyon sajnálom, hogy két pontot elveszítettünk, pedig a csapatom mindent megtett, hogy a viszontagságok ellenére is győztesen hagyja el a pályát.

 

Kemecsi László (edző, Nagykáta SE): Egyszer nekünk is lehet szerencsénk... Főleg az első percekben, amikor is többször nehéz perceket éltünk át., de azért nekünk is akadtak lehetőségeink, azonban ezek ismét kimaradtak. Aztán megkatuk szokásos góljainkat védőink asszisztálása mellett. A második félidőben minden mindegy alapon mentünk, hajtottuk, próbáltunk eredményesek lenni. Ez szerencsére sikerült is, pozitívum, hogy nem adtuk fel, s hátrányból is fel tudtunk állni. Remélem lendületet ad majd a következő hetekben ez az eredmény. (nyilatkozat forrása: www.nagykatase.hu)

-----

Megyei I. osztály, Kelet, 21. forduló:

U19  MAGLÓDI TC - PÉCEL SSE 6 - 1 (5 - 0)

Maglód, Kertész Károly Stadion, jv: Laczkó Z. (Kéri II. Z.)

gól: Szegedi M. 3, Berta B., Gruber B., Gyöngyösi B ill. Manases D.

sárga lap: Szegedi M.

Maglódi TC: Nagy B. - Szász B. (Kecskeméti Á. 57p), Óvári K., GRUBER B., MERCZEL Z., GYUGA O., Berta B. (Bíró T. 57p), Sengel T. (Szász R. 74p), Györgylőrincz Zs., Gyöngyösi B., SZEGEDI M. (Fischer P. 67p)

 

Filácz Imre (edző, Maglódi TC): Az első félidőben eldöntöttük a mérkőzést. Ismét bebizonyosodott: ha kapus áll a kapunkban, nyugodtabban tudunk játszani.

U14masodik.jpg

Partnereink