U17

UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK

Utánpótlás együtteseink elmúlt mérkőzései ismét vegyes képet mutatnak. U19-es gárdánk elszenvedte első rájátszásbeli vereségét. Tartalékos csapatunkon az utolsó húsz percben tudtak felülkerekedni a pilisi fiatalok. Az U17 viszont kiütéses győzelmet aratott az egyik közvetlen riválisa, a Diósd felett és miután pontot veszített a Vecsés, rögtön élre is álltak a megyei első osztályú pontvadászatban. Újra győzött U14-es csapatunk is, amely most a Ferihegy vendégeként tudott négy góllal nyerni és egyre jobban zárkózik a középmezőnyhöz. U13-as csapatunk igen "megtermett" ellenféllel, az Aszód együttesével találkozott szombaton. Fiataljaink szépen helytálltak, jobban játszottak ellenfelüknél, de ez most kevés volt, így a hazaiak egy számukra szerencsés gólnak köszönhetően megkaparintották mind a három pontot.

Bővebben: UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK

UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK

Újfent eredményes hétvégét tudhat maga mögött nagypályás utánpótlásunk, hiszen ha nem is százszázalékos teljesítménnyel, de két győzelemmel és egy döntetlennel zártuk az elmúlt játéknapot. U19-es csapatunk nem lépett pályára, miután a Kismaros halasztási kérelmét elfogadtuk. A Baranyai Pál vezette U17 Pátyon vendégszerepelt és nyert 4-2-re, így előrelépve egyet a tabellán. Az U14 hazai pályán ikszelt a Halásztelek gárdájával és immár pontokban is látszik a fejlődésük, hiszen tavasszal már most több pontot gyűjtögettek, mint ősszel összesen. Szoros meccsen szerzett három az U13, amely az utolsó tíz percben fordította maga javára a mérkőzést.

Bővebben: UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK

UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK

A tavaszi szezon első - reméljük nem utolsó - hibátlan játéknapját produkálta utánpótlásunk. Mind a négy bajnoki versenyrendszerben szereplő korosztályunk felülmúlta soros riválisát és minden esetben meggyőző teljesítménnyel. Az U19 Veresegyházon szoros mérkőzésen szerzett nagyon értékes három pontot és állt a csoport élére. Baranyai Pál U17-es csapata 5-1-es győzelemmel feledtette a Vecsés elleni sajnálatos fiaskót. U14-es együttesünk tavaszi második diadalát aratta, most a Pénzügyőrt múlták felül 3-1-re. U13-as korosztályunk Dányban a hazai csapat hálójába hat gólt lőve szerezte meg idei első győzelmét.

Bővebben: UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK

UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK

Utánpótlás csapataink számára is elindult a tavaszi szezon. Kettő csapatunk idegenben, kettő hazai pályán találkozott soros ellenfelével. Az őszi menetelést követően magasabb osztályba sorolt U13-as gárdánk a fizikálisan erősebb és idősebb játékosokkal felálló Isaszeg gárdájával találkozott. A végig kiélezett találkozón az utolsó percekre maradt a döntés, ami sajnos nem a mi sikerünket hozta. Hat nyeretlenül megvívott összecsapás után viszont újra győzött az U14, nem is akárhogy, hiszen a három gólt szerző Molnár Csongor vezérletével 8-0-ra diadalmaskodtak a Kelen SC gárdája felett. Három ponttal tért haza az első osztályban szereplő U17 is Tápiószecsőről, ahol leginkább első félidei játékának köszönhette a győzelmét. Az őszi négygólos sikert követőn csak most csak egy ponttal tudott hazatérni U19-es együttesünk Gyömrőről, de egy szomszédvár rangadón az is értékesnek számít.

Bővebben: UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK

U17: ÉLEN ZÁRTUK AZ ALAPSZAKASZT

Baranyai Pál vezette U17-es korosztályunk a legjobbkor, a zárófordulóban tudott előzni ás állt fel a dobogó legfelső fokára. A kiváló őszi teljesítményünk megkoronázása volt a Kiskunlacháza elleni 9-0-ás győzelem. Együttesünk mindössze egyszer veszített pontot, mégpedig a második Vecsés vendégeként, és végül jobb gólkülönbségének köszönheti első helyét. Az egész csapatnak nagy elismerés jár az egész szezonban nyújtott kiegyensúlyozott teljesítményéért.

Bővebben: U17: ÉLEN ZÁRTUK AZ ALAPSZAKASZT

4358938
Ma
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összes
3210881
0
3210881
1148057
3210881
0
4358938
Your IP: 44.192.79.149
2023-05-31 22:47:54
U17TTTT.jpg