U15

22. forduló

MEGNYERTE AZ U14 A "SZUPERRANGADÓT"

November óta először kapott gólt, gólokat az U14, de ez sem akadályozta meg őket abban, hogy a második helyzett Honvéd elleni nagyon fontos találkozón begyűjtsék a három pontot. Noha a Bp. Honvéd kétszer is vezetni tudott, az első félidő végére 3-2-vel már Katona Tamás fiainál volt az előny. A második játékrészben már csak egy, a Maglódi TC-Testvériség SE volt a pályán és további három góllal biztosították be a győzelmüket. Örömteli, hogy a sikerből az U15 alapembere Nagy Levente (képünkön) is tevékenyen kivette a részét. Az U15 rendkívül visszafogott első félidőt produkált a Magyar Futball Akadémia növendékei ellen. Ugyan a szünet után kicsit összekapták magukat, de így is 8-1-es vereséget szenvedtek. 

 

 

NB II. Közép-Kelet 22. forduló:

U15 MAGLÓDI TC - BP. HONVÉD-MFA 1 - 8 (0 - 6)

Budapest, Testvériség SE Sporttele, jv: Domokos L. (Fuhrmann P., Kozenkai B.)

gól: Kanalas K. ill. Nagy K. 3, Soltész I. 2, Csaba D. 2, Balogh D.

sárga lap: Skultéty D., Mészáros T.

Maglódi TC: Morocz I. - Bajor T. (UNGER K. 41p), Fodor E., Kovács G. (Skultéty D. 41p), Gulás M., Greskó L. (MUHI V. 41p), Papellás P., VÉGLÁS R., Mészáros T. (Kormány B. 70p), Slezák G. (Tukacs T. 58p), Teiner G. (Kanalas K. 41p)

Bíró Roland (edző): Az első félidőben minősíthetetlenül gyengén, az ellenfél kapujára veszélytelenül futballoztunk. Szünet után már több elképzelés volt a játékunkban, kapufát lőttünk, gólt is szereztünk, de ez már csak a kozmetikázáshoz volt elég. Az első félidő alapján ilyen különbséggel is megérdemelt vereséget szenvedtünk.

-----

NB II. Közép-Kelet 22. forduló:

U14 TESTVÉRISÉG SE-MAGLÓDI TC - BP: HONVÉD-MFA 6 - 2 (3 - 2)

Budapest, Testvériség SE Sporttelep, jv: Kozenkai B. (Fuhrmann P., Domokos L.)

gól: Deme G. 2, Balogh L., Pusztai D., Vígh Gy., Dózsa R. ill. Csaba D., Ladányi G.

Testvériség SE-Maglódi TC: Nagyistván B. - Nagy L. (Csordás D. 60p), Dózsa R., Lénárt S., Vígh Gy., Kovács G. (Komlódi M. 77p), Fehértói G., Kozma P. (Lados-Tóth M. 54p), Balogh L. (Ács B. 77p), Pusztai D. (Ambrózi Á. M. 77p), Deme G. (Marosi N. 54p)

Katona Tamás (edző): Rangadót játszottunk a Honvéd ellen, ahol a szép játék helyett inkább a küzdelem dominált. Mind fizikálisan, mind mentálisan ellenfelünk fölé tudtunk nőni, így megérdemelt győzelmet arattunk. Gratulálok a srácaimnak, nagyon büszke vagyok rájuk!

18. forduló

NB II. Közép-Kelet 18. forduló:

U15 MAGLÓDI TC - FC DABAS 0 - 4 (0 - 1)

Maglód, Kertész Károly Stadion, jv: Simon II. J. (Szeleczky G., Berendi T. Cs.)

gól: Balog M. 2, Mata T., Mráz M.

sárga lap: Fodor E., Mészáros T., Véglás R., Kanalas K. ill. Mráz M.

Maglódi TC: Morocz I. - Unger K. (Kovács G. 66p), FODOR E., Nagy L., Skultéty D. (Bajor T. 51p), Mészáros T., Véglás R., Slezák G. (Greskó L. 51p), GULÁS M. (Kormány B. 75p), Papellás P. (Baranyai Zs. 66p), Kanalas K. (Teiner G. 75p)

Bíró Roland (edző): A Gödöllő elleni súlyos vereségünk után az volt a legfontosabb, hogy a védekezésünket stabilabbá tegyük. Ez nagyrészt sikerült is, de mindez a támadójátékunk rovására ment. Sajnos a találkozó végére elfáradtunk és a cseréinknek sem sikerült megfelelően beszállni a játékba, így a hajrában három gólt is kapva végül négy gólos vereséget szenvedtünk.

 

NB II. Közép-Kelet 18. forduló:

U14 TESTVÉRISÉG SE-MAGLÓDI TC - FC DABAS 7 - 0 (3 - 0)

Maglód, Kertész Károly Stadion, jv: Berendi T. Cs. (Szeleczky G., Simon II. J.)

gól: Ambrózi Á. M. 2, Vígh Gy. 2, Dózsa R., Deme G., Tóth B.

sárga lap: Varga K.

Testvériség SE-Maglódi TC: Nagyistván B. - Dózsa R. (Tóth B. 41p), Lénárt S., Vígh Gy., Fehértói G. (Balogh L. 41p), Csordás D., Kozma P. (Ács B. 41p), Lados-Tóth M., Marosi N. (Ambrózi Á. M. 41p), Pusztai D. (Komlódi M. 41p), Deme G.

Katona Tamás (edző): Az egész mérkőzés folyamán nagyon kombínatív támadójátékot mutattunk be, amiből a csak találkozó utolsó harmadában tudtunk több gólt szerezni. További sok sikert kívánok a Dabasnak! Hajrá Tesi, hajrá Maglód!

 

21. forduló

NB II. Közép-Kelet 21. forduló:

U15 CSEPEL FC - MAGLÓDI TC 1 - 0 (1 - 0)

Budapest, Csepel Stadion, jv: Rózsa N. (Móré B., Katz R.)

gól: Varga B.

sárga lap: Gulás M.

Maglódi TC: Morocz I. - Skultéty D., Fodor E., Bajor T., NAGY L., GULÁS M., Kovács G. (GRESKÓ L. 41p), Papellás P., Mészáros T., Kanalas K., Slezák G.

Bíró Roland (edző): Szombaton még úgy tűnt ki sem tudunk állni, ám végül egy cserével el tudtunk utazni Csepelre. A két félidő első pár percét sajnos átaludtuk, de a találkozó egészét tekintve, az előző mérkőzésekhez képest előrébb léptünk. Zártan védekeztünk, több ígéretes támadásunk, pontrúgásunk is akadt, de sajnos ezeket elrontottuk, vagy csak egyszerűen elkapkodtuk. Kis szerencsével pontot is szerezhettünk volna egy olyan csapattól, amely ősszel 11 góllal vert meg minket.

 

NB II. Közép-Kelet 21. forduló:

U14 CSEPEL FC - TESTVÉRISÉG SE-MAGLÓDI TC 0 - 9 (0 - 3)

Budapest, Csepel Stadion, jv: Katz R. (Móré B., Rózsa N.)

gól: Pusztai D. 3, Balogh L. 2, Nagyistván B., Lados-Tóth M., Tóth B., Ács B.

sárga lap: Fehértói G.

kiállítva: Kovács R. (Csepel) a 33. percben

Testvériség SE-Maglódi TC: Nagyistván B. - Csordás D., Dózsa R., Lénárt S. (Ács B. 41p), Vígh Gy. (Deme G. 41p), Fehértói G. (Marosi N. 41p), Lados-Tóth M. (Komlódi M. 41p), Kozma P. (Ambrózi Á. M.), Balogh L., Tóth B., Pusztai D.

Katona Tamás (edző): Ismét rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, amelyeknek a tavaszi szezonunkhoz híven csak kis százalékát használtuk ki. Reméljük a következő fordulóban, a Honvéd elleni "szuperrangadón" jobban koncetrálunk a kapu előtt! Dicséret érdemel ugyanakkor a védekezésünk, hiszen az elmúlt hét fordulóban még gólt sem kaptunk, ami nem csak a hátsó alakzat érdeme, hanem az egész csapaté. Hajrá Tesi, hajrá Maglód!

20. forduló

NB II. Közép-Kelet 20. forduló:

U15 MAGLÓDI TC - GÖDÖLLŐI SK 1 - 11 (0 - 7)

Maglód, Kertész Károly Stadion, jv: Albert G. (Vér J., Sinkovicz D.)

gól: Gulás M. ill. Djácsuk I. 5, Mertse Á. 4, Mátrai K. 2

sárga lap: Nagy L., Mészáros T.

Maglódi TC: Morocz I. - Unger K. (Bajor T. 41p), Mészáros T., Muhi V. (Greskó L. 41p), Nagy L., Papellás P., Véglás R. (Kormány B. 60p), Slezák G. (Skultéty D. 50p), Fodor E. (Teiner G. 65p), Gulás M., Kanalas K.

Bíró Roland (edző): Teljes csőd uralkodott a védelemben, képtelenek voltunk útját állni a vendég támadásoknak, míg elől három esetben a gólvonaltól egy-két méterre is hibázni tudtunk. Nincs mit szépíteni, szégyenteljes vereséget szenvedtünk. Remélem csütörtökön a Dabas ellen már a szebbik arcunkat mutatjuk!

 

NB II. Közép-Kelet 8. forduló:

U14 TESTVÉRISÉG SE-MAGLÓDI TC - GÖDÖLLŐI SK 1 - 0 (1 - 0)

Budapest, Testvériség SE Sporttelep, jv: Krózser A. (Hagyó A., Gubányi G.)

gól: Lénárt S.

sárga lap: Tóth B. ill. Lázits M.

Testvériség SE-Maglódi TC: Nagyistván B. - Nagy L. (Csordás D. 59p), Dózsa R., Lénárt S., Vígh Gy., Fehértói G., Marosi N. (Lados-Tóth M. 41p), Kozma P., Pusztai D., Balogh L. (Ambrózi Á. M. 77p), Tóth B. (Deme G. 53p)

Katona Tamás (edző): Rangadót játszottunk a Gödöllő ellen, amit játékunk alapján megérdemelten nyertünk meg. Mentálisan felkészültünk, és a mutatott játékban is azt hoztuk, ami egy ilyen találkozó megnyerésehez szükséges. Csupán a helyzetkihasználásunkkal nem vagyok elégedett, hiszen hat százszázalékos helyzetet puskáztunk el.  Védelmünk ugyanakkor nagyon jól teljesített, amit az is bizonyít, hogy a harmadik helyezett ellenfelünk szinte el sem jutott a kapunkig. Rengeteg labdát szereztünk és abból nagyon sok támadást tudtunk vezetni, de a kapu előtt elfogyott a koncetráció. A lényeg a győzelem volt, amihez gratulálok a csapatnak. További sok sikert a kívánok aGödöllőnek. Hajrá Tesi, hajrá Maglód!

19. forduló

NB II. Közép-Kelet 19. forduló:

U15 RÁCKEVE VAFC - MAGLÓDI TC 6 - 2 (3 - 0)

Ráckeve, jv: Cserni T. (Kacsó I., Kulcsárné V. R.)

gól: Darázs J. 4, Szabó M., Szirtes A. ill. Kanalas K., Gulás M.

Maglódi TC: Morocz I. - Unger K. (Skultéty D. 41p), Fodor E. (Teiner G. 73p), Muhi V. (Greskó L. 63p), Bajor T. (SLEZÁK G. 9p), PAPELLÁS P., Nagy L. (Tukacs T. 63p), Baranyai Zs. (Kovács G. 41p), Mészáros T., Gulás M. (Kormány B. 73p), Kanalas K.

Bíró Roland (edző): Sikerült meglepnünk az ellenfelünket, hiszen igen nagy elánnal, gólratörően vetettük bele magunkat a találkozóba. Sajnos elől elpuskáztuk a lehetőségeinket, hátul pedig egyéni hibákat követően elkerülhető gólokat kaptunk. Kiegyenlített találkozón négy gól különbség semmiképpen nem volt a két csapat között, de figyelmetlenségeinket kegyetlenül megbüntették a hazaiak. 

 

NB II. Közép-Kelet 19. forduló:

U14 TÖKÖL - TESTVÉRISÉG SE-MAGLÓDI TC 0 - 15 (0 - 8)

Ráckeve, jv: Kulcsárné V. R. (Kacsó I., Cserni T.)

gól: Balogh L. 3, Lénárt S. 2, Vígh Gy. 2, Lados-Tóth M. 2, Pusztai D 2, Ács B. 2, Dózsa R., Deme G.

Testvériség SE-Maglódi TC: Nagyistván B. - Csordás D., Dózsa R. (Komlódi M. 41p), Lénárt S. (Deme G. 41p), Ács B., Ambrózi Á. M., Pusztai D., Marosi N. (Balogh L. 41p), Kozma P. (Tóth B. 60p), Vígh Gy., Lados-Tóth M.

Katona Tamás (edző): A kicsit csalódást jelentő első mérkőzésünk után végre sokkal jobban, összeszedettebben játszottunk, ami talán a héten mutatott eredményes edzés munkánknak is köszönhető. Kreatívan és dinamikusan futballoztunk és így nagy különbségű győzelmet arattunk. Gratulálunk a Tököl hozzáállásához és további sok sikert kívánunk nekik!

2045088
Ma
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összes
897031
0
897031
1148057
897031
0
2045088
Your IP: 3.84.139.101
2019-07-16 16:09:55
Kourdakis_kep.jpg