7. forduló

NB II. Közép-Kelet 7. forduló:

U14 BP. HONVÉD-MFA - TESTVÉRISÉG SE-MAGLÓDI TC 2 - 0 (1 - 0)

Budapest

sárga lap: Lénárt S.

 

Testvériség SE-Maglódi TC: Nagyistván B. - Ács B. (Vígh Gy. 41p), Dózsa R., Lénárt S., Kozma P., Kovács G., Fehértói G., Pusztai D., Marosi N. (Tóth B. 41p), Lados-Tóth M. (Nagy L. 75p), Balogh L.

U14 SALGÓTARJÁN - TESTVÉRISÉG SE-MAGLÓDI TC 3 - 0 (1 - 0)

 

Katona Tamás (edző): Sajnálom, hogy kikaptunk, hiszen a játék minden elemében jobbak voltunk az ellenfelünknél. Csapatmunkában és játékban is felülkerekedtünk a Honvédon, de az döntött, hogy amíg hátul egyéni hibákat vétettünk, addig elől koncetráció hiányában nem tudtunk gólokat szerezni. További sok sikert kívánunk a Honvéd csapatának! Olvasva az elmúlt hetek nyilatkozatait feltűnt hogy a bírok egyre többször tűnnek fel a sorok között! Volt két vereségünk ezen a héten. Nem a bíró vert meg minket mert ha a helyzetek felét berúgjuk mind a Honvéd mind a Salgótarján ellen akkor gólokkal nyerünk. Viszont gyerekek futkorásznak a pályán. A vgyermeki lélek nem tud elvonatkoztatni olyan egyszerűen mint egy felnőtt, nekik az igazságérzetük sokkal erősebb, ezért ha igazságtalanságot éreznek a teljesítményük csökken. Viszont nagyon örülök hogy találkozunk ilyennel is mert a mentális fejlődéshez szükséges hogy találkozzunk ilyen jelenséggel is és ezeket fel is tudjuk dolgozni még a mérkőzés közben.

 

Az U15 Bp. Honvéd elleni mérkőzését későbbre halasztották.

 

 

NB II. Közép-Kelet 1. fordulóból halasztott mérkőzéseken:

U15 SALGÓTARJÁN - MAGLÓDI TC 10 - 0 (3 - 0)

U15maglod.jpg

Partnereink