U15

U15: GYŐZELEMMEL ZÁRTUK A SZEZONT

Hazai pályán zárta a szezont U15-ös együttesünk, amely a közvetlen rivális Kartal ellen lépett pályára. Berényi Kristóf korai gólja után a kartali Kmety Dominik egy perc alatt fordítani tudott. Szerencsére Gyenes Gergő és Bertalan Hunor góljainak köszönhetően a félidő előtt már újra mi vezettünk, majd a szünet után Gyenes Gergő és Berényi Kristóf tovább növelte az előnyünket, így végül 5-2-re nyertünk. A tavaszi folytatást az előkelő negyedik helyről várhatjuk, mindössze két pontra lemaradva a dobogóról.

Bővebben: U15: GYŐZELEMMEL ZÁRTUK A SZEZONT

U15: KIÁBRÁNDÍTÓ VERESÉG

A bajnokságot gyengén kezdő serdülő csapatunk az utóbbi időben olyannyira javuló formát mutatott, hogy győzelmeinek hatására a harmadik helyre tornázta fel magát. Az U14-ben tavaly aranyérmet szerzett gárda előtt tehát újra felcsillant siker lehetősége, ám az elmúlt hétvégén, a Zsámbok vendégeként mégsem egy motivált csapat benyomását keltettük. Vezettünk ugyan a találkozón, de miután rengeteg hibával játszottunk, lelkes ellenfelünk szerényebb játékerőt képviselve is lefocizott minket a pályáról. Reméljük ez a mérkőzés csak egy botlás volt és új erőre kaphat a csapat!

Bővebben: U15: KIÁBRÁNDÍTÓ VERESÉG

U15: NYÖGVENYELŐS GYŐZELEMMEL ÁLLTUNK FEL A DOBOGÓRA

A négynapos hosszú hétvégének köszönhetően serdülő csapatunk igencsak nehezen tudott kiállni az Ecser elleni bajnoki találkozóra. Meghatározó játékosaink utaztak el, és betegségek is nehezítették Rakita Gábor edző dolgát. Együttesünk ettől függetlenül tette a dolgát - egy hullámvölgytől eltekintve, amikor a hazaiak 2-0-ról fordítani tudtak - és végül megszerezte a kötelezőnek mondható három pontot.

Bővebben: U15: NYÖGVENYELŐS GYŐZELEMMEL ÁLLTUNK FEL A DOBOGÓRA

U15: TIZENÖT GÓLT RÁMOLTUNK A TÁPIÓSZECSŐ KAPUJÁBA

Múlt héten megszerzett első győzelmét követően ismét diadalt aratott serdülő együttesünk. Ellenfelünk az a Tápiószecső volt, ahol még az építkezés folyamata zajlik, így eddig nem sok sikerélménnyel gazdagodhattak ebben a bajnokságban. Csapatunk végül magabiztosan hozta a kötelező győzelmet, igaz Rakita Gábor vezetőedzőben maradt némi hiányérzet. Örömteli még, hogy tizenegy játékosunk is képes volt a Tápiószecső kapujába betalálni. 

Bővebben: U15: TIZENÖT GÓLT RÁMOLTUNK A TÁPIÓSZECSŐ KAPUJÁBA

U15: MEGVAN AZ ELSŐ GYŐZELEM

A Pécel elleni döntetlen alkalmával kiállított kapusunk, Nyilas Levente nem védhetett hétvégén a Tura elleni találkozón és miután a "kapus vénával" is rendelkező Bertalan Hunor sem tudott a csapattal tartani, sajnos szükségmegoldást kellett választania Rakita Gábor edzőnek. A döntés ifjabb Szilágyi Zsoltra esett, aki bár minden tőle telhetőt megtett, hogy megvédje hálónkat a góloktól, érezhető volt, hogy ő bizony mezőnyben szokott szerepelni. Csapatunk most is képes volt szép dolgokra, jól is játszottunk, de ellenfelünk gyors játékosaira ezúttal nem volt ellenszerünk.

Serdülő csapatunk eddig minden mérkőzésen szemre is tetszetős játékkal rukkolt elő, nyerni viszont nem tudott. Elmúlt vasárnap a tabellán eddig hibátlan mérleggel álló Pásztó csapata ellen viszont mélyen a valós tudásunk alatti produktummal is képesek voltunk győzni. Reméljük a gyerekek számára görcsoldó volt ez a siker és a most következő vasárnapon is képesek lesznek győzni a Tápiószecső együttese ellen!

Bővebben: U15: MEGVAN AZ ELSŐ GYŐZELEM

1680538
Ma
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összes
532481
0
532481
1148057
532481
0
1680538
Your IP: 34.229.140.153
2018-12-19 08:45:02
U132014.jpg